Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Csomasz Tóth Kálmán: XVI - XVII. századi zenetörténetünk székesfehérvári vonatkozásai
hódoltságkori zenetörténeti vonatkozásait kereső eszmélkedéseink középpontjába. Csakis az ő fogsága idején írt 28 verse nyomán22 kísérelhetjük meg a küzdelmes kor dallaméletének bármennyire hézagos, de lényegében hű rekonstrukcióját. Két legterjedelmesebb éneke23 ugyanegy versformában, 5 + 6 tagolású un. pentapodikus tizenegyesekben készült. A hosszabbik, a Makkabeusok 3. könyvéből vett bibliai história nóta jelzésében egy „Vajha Daedalus e világban volna” kezdetű, ma már ismeretlen dallamra24 utal. A másik, „Székes Feiervár veszésérül” való história az 1602-es ostromot írja le, amelynek során Wathay maga is fogságba esett. Ennek az éneknek kettős, alternatív nótajelzése van. Ezek közül az egyik a Túri György haláláról szóló, Alistáli Mártonnak tulajdonított énekére25 utal; annak nótajelzése viszont Szeremlyéni Mihály 1544-ben írt bibliai históriájának26 feledésbe merült dallamát idézi. Mivel Wathay énekének döcögős szövege nem annyira a Szeremlyéni énekének 4 + 4 + 3 tagolást mutató, mint inkább 5 + 6 tagolású sorok szerint értelmezhető, ezért jobban énekelhetjük az éneket Tinódi „Az vég Temesvárban Losonci Istvánnak haláláról” szóló éneke dallamára.27 A verseket abban az időben még énekelve adták elő. Az olykor igen sok strófára terjedő dallam egyhagúságát az énekben és a kíséretben is rögtönzött variálással enyhítették, amint az a népballadák és más népi dallamok előadásában ma is megfigyelhető. Hogy Wathayt csak a török rabság tette-e költővé, avagy korábban is írt verseket: nem tudjuk. Fennmaradt énekeinek tematikáját nagymértékben meghatározta a tabsors, amelyben élnie kellett. Formáit csakis korának közkeletű formakészletéből meríthette. Ennek a nem nagyon gazdag verselési formakészletnek meglehetősen szerény mennyiségű bizonyosan meghatározható egykorú dallam felel meg. Ennek a dallamstilusnak mai összefoglaló elnevezése: „históriás ének”, ami azonban nem csupán, sőt nem is főleg a dallamok közös zenei sajátosságaira, hanem inkább a szövegek epikus műfaji jellegére és történelmi-társadalmi funkciójára utal. A „históriás” dallamok túlnyomó részben világi eredetűek, de a fennmaradtakat túlnyomó részben a hangjegyes egyházi népénekeskönyvek és kéziratos melodiáriumok őrizték meg, nagyobbrészt késői, XVIII. századi publikációkban, ill. feljegyzésekben. Egyházi használatba vételük ellen olykor felemelték szavukat egyes protestáns énekeskönyvek szerkesztői,28 de életképességükről, kedvelt voltukról bőségesen tanúskodnak 22. Űjabb kiadásuk a Régi Magyar Költők Tára (RMKT) XVII. századi sorozatának I. kötetében (Bp. 1954) jelent meg szöveghív alakiban (előszó + 31—38. számú énekek, 141—242. jegyzetekben Wathay önéletrajzával (538—552.) és kritikai jegyzetekkel (552—573), valamint a függelékben Wathaynaik énekeskönyve lapjain látható rajzai fényképeivel (lapszám nélkül. 27 rajz). Wathay énekeinek sajtó alá rendezését NAGY LAJOS végezte, a dallamokat és a rájuk vonatkozó jegyzeteket CSOMASZ TÓTH KÁLMÁN állította össze. Wathay 1606-ban kiszabadult a török rabságból. Az utolsó Ismert adat szerint 1609-ben hallunk róla. BENDA K. : irodalomtörténeti Közlemények (1967) 211—3. 23. Székes Feiervar vezeserül való historia; op. cit. 146—161. „Histhoria de popvlo ivdaico ín tertio Machabeorvm scripta”, ibid. 193—209. Az utóbbi címének és alcímének, továbbá az önéletrajz, de kivált a rajzok egyike-másika mellett olvasható egyes mondatoknak és felírásoknak latin szövegezése figyelemre méltó deák iskolázottságra enged következtetni. Az előbbi ének 573, az utóbbi 648 sorra terjed. 24. A dallam szerzőjéről és eredetéről semmit sem tudunk; egyetlen ismert sora 5 + 6 tagolású, pentapoda lejtésű tizenegyes. Lásd CSOMASZ TOTH K. : RMDT I 146—148. 25. Lásd 21. sz. jegyzetünket! 26. Egyiptombéli kijövéséről Izraelnek, 1544., nyomtatásban először Bornemisza Péter énekeskönyvében (Enekec három rendben, Detrekő 1582), CCLXXVIII skk. lev. RMKT (XVI sz.) II. 233. 27. CSOMASZ TÖTH: RMDT I 49. sz., 252., jegyz. 459. 28. Huszár Gál, énekeskönyve (1574) előszavában kifakad az. isteni dicséreteknek „minden gaz kortsomán, virág enekec közöt es a részeg disznóé előtt” való éneklése ellen; Szilvás—Ujfalvi Imre szerint „vétkeznek azok a kántorok, akik akármi bokorban költött éneket mindjárt az Templumban vittenek, és még mostan is visznek, s valami pajkos vagy hajdú nótára elmondanak” (az 1602. évi énekeskönyv előszavából, idézi CSOMASZ TÓTH; op, cit. (1967) 137. 162
