Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Dobszay László: Középkori zenetörténetünk székesfehérvári vonatkozásai
népénekkel Magyarországon legóvatosabb becslés szerint is a XV. századtól számolni kell,72 Fehérváron pedig a ferencesek működésén kívül jelen volt a másik serkentő tényező is: az iskola, melynek diákjai — zömükben faluról, kisvárosokból jövő, s egyházi, vagy világi értelmiségként oda visszakerülő ifjak — társadalmilag is, zeneileg is természetes közvetítő réteget jelentettek. Részt vettek a legmagasabb igényű műzenei anyag előadásában, de „saját énekükként” használt, könnyebb hangvételű cantiokkal vonulnak ki, vagy be a bazilikába,73 s aktív szerepet játszottak a népénekek szerkesztésében, fordításában, de a rekordálások és egyéb szokások révén még inkább terjesztésében.74 Nem egy, ma már csak népszokásban fennmaradt dallamról kell gyanítanunk egy-egy szövegfordulat, vagy dallammotívum alapján, hogy őse valamely cantio-ból fordíttatott, vagy annak mintájára készült rekordáló ének.75 V. Népénekről szólván a népzenéről is meg kell emlékeznünk néhány szóval, bár ennek történeti szemléletű elemzése éppen hogy elkezdődött, s még nehezebb lenne megnyilvánulásait helyhez, városhoz kötni. A nagyrészt népzenei módon működő vándorzenészekről már megemlékeztünk. Számolhatunk minden olyan népzenei anyaggal is, amely már a honfoglalás idején megvolt szokásokhoz kötődött, így az elsősorban Dunántúlon honos regöléssel. A temetések krónikáiban említett siratás, ’planctus’ sem csak irodalmi közhelyként került a szövegekbe, mert a kísérő mozzanatok leírása sokszor emlékeztet a népi siratás ismert szokásaira; így pl. Károly Róbert temetésének leírásakor.76 De míg népünk egyrészt megőrizte a honfoglaláskori és azelőtti zenei hagyományát, ezzel egy időben magába fogadta, sőt magáévá tette és tudta az évszázadokon át hallott-énekeit, közvetítő formákon át számára is elérhetővé vált műzenei kultúrát is. Míg I. Béla uralkodásának kezdetén a Fehérvár falai mögé bezárkózó király és környezete a falak köré gyűlt, s pogány szokásaihoz visszatérni kívánó nép énekét hallja: .,prepositi plebis ... praedicabant nephanda carmina contra fidem; plebs autem tota congratulanter affirmabat: fiat, fiat. . .”77, addig négy évszázad múlva csaknem fordul a helyzet: Szerémi szerint a külváros szegény népe ragaszkodik az évszázadok során kialakult formákhoz — s akarja a törökkel szemben a várost is megtartani —, s a vár lakói, a scholasticusok és scholárisok lesznek hozzá többé-kevésbé hűtelenek.78 Sem Baranyai Pál, a később protestáns, majd újra katolikus fehérvári scholáris, aki magyar verset ír a sapphikus — a bazilikában minden szombat este elénekelt — „O Pater sancte’’ himnuszra,79 sem a másik „scholasticus”, Szegedi Lajos, aki a török foglalásnak úgyszólván vigíliáján, 1542 pünkösdjén „missam vernaculo idiomate, hoc est 72. Horváth Cyrill középkori verseink ismert kiadásában jó pár esetben feltételezi, hogy a szöveg éneklésre volt szánva; másrészt viszont írásos, vagy élő hagyományban fönnmaradt népének dallamaink egy részéről a stílusjegyek alapján valószínűsíthetjük a középkori eredetet. 73. e. g. Az egri ordinárius szerint Asxensio ünnepén a Nona befejezése után „succentor incipit Ascendens Xristus in altum, ad notam. Surrexit Xristus pridie” (85. old.). 74. cf. BÉKEFI R. : Népoktatás... op. cit. 36—37, 82; Káptalani... op. cit. 80, 277. 75. Sőt pl. a népi mendikálás, koledálás (ikalendálás) kifejezések is ezen iskolai szokásokra utalnak. A karácsonyesti, vizkereszt-vigiliai kalendálásra Békefi R. Selmecbányáról mutat be példát. Népokt. 152.) 76. KISS L.—RAJECZKY B.: Siratok. A Magyar Népzene Tára V. (Bp. 1966). 77. E. SZENTPÉTERY: SSRH I, 360. 78. SZERÉMI GY.: op. cit. c. 70. 79. Cf. SZILÁD Y A.: EMKT II, 227
