Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Dobszay László: Középkori zenetörténetünk székesfehérvári vonatkozásai
bitások, hogy szavát sem lehetett érteni senkinek: „continuoque in tubas inflant tubicines tanto numero et studio, ut vox nullius exaudiri posset”.51 Az előző napi misén pedig ,,sacrum faciebat Gabriel Episcopus ... et totum templum symphoniacis et musicis concentibus personabat’’.52 Az utolsó fehérvári koronázásnál még a mise alatt is szerepelnek a harsonák és dobok, igaz, valószínűleg a király által hozott zenészekkel.53 A koronázás napjaiban természetesen nem csak a bazilika falai között szólt a zene, hanem az utcák is hangzottak a királyi, városi, meg az általános szokás szerint idecsődülő hazai és külföldi vándor zenészek játékától.54 Nem feledhetjük ki a koronázást követő lakomán megszólaló világi zenét sem. Így pl. Zápolya koronázása után a szemtanú Szerémi szerint citerások, dobosok, siposok játszottak.55 Feltehető ugyan, hogy Fehérvár az ilyesféle zenei élményekben már inkább csak passzív szerepet kapott, de teljesen kizártnak a városi zenészek szereplését sem tarthatjuk.56 A XVI. század közepén több európai hírű magyar zenészről tudunk, s a fennmaradt kompozíciók lényegében az európai szerkesztésmódot és színvonalat mutatják; így hát az ünnepségeken szereplő hangszeres világi zene műsorát is nagyjából a nyugateurópai udvari, városi zenék, fanfárok, tánczene mintájára kell elképzelnünk. III. Nem kevésbé jelentős feladatot róttak a bazilika énekeseire a királytemetések, szenttéavatások,57 de még inkább az ennek nyomán meginduló liturgikus ünneplés éneklési szükségletei. Mert amint a Legenda minor írja szent Istvánról: „sicut laude et cantico sibi in celis assistebat, ita eum laude et cantico sue ecclesie digne memorial. SCHWANDTNER : Script. I, 521. 52. Ibid. 519. 53. BARTONIEK E.: op. cit. 117—118. M. SCHMEIZEL leírása a koronázási szertartásról (SCHWANDTNER: Script. II, 515) azt tanúsítja, hogy a ritus a következő évtizedekben sem változott sokat. Ezt és a külföldi analógiákat figyelembe véve középkori hagyomány továbbélésének véljük leírását, mely szerint a ritus végén ,,universus chorus Te Deum laudamus usque ad finem concinere incepit, alternis vicibus tubis atque tympanis, musicoque canto intersonantibus...; secundum tua, et exaltetur dextera tua, et judicium praeparatio sedis tuae.” Ezután éppúgy a mise evangéliuma következik, mint a középkori ordo Te Deum-a után. A leírást vö. BONFINI Rerum Ung. Dec. IV, 10: a koronázási rítust befejező, a mise evangéliumát közvetlenül megelőző trónbaültetésnél ,,sacer chorus ingentes deo laudes gratiasque concinere cepit, secundum hymni concentum metropolitanus exclamans ait: Firmetur manus tua” ect. 54. Beatrix koronázásánál a város határán kívül tartott ünneplő beszédek után „inflari Rex in tubas jussit” (SCHWANDTNER: Script. I, 519), majd a városba bejövét „cum tanto populorlm occursu et tympanorum tubarumque sonitu factum est, ut aliquid supra humana vires celebrantissime festivitatis spectatum guisse credideris” (Boni. IV, 4.) Ferdinánd koronázásának előkészületénél említi Szerémi a ,,tubininatorokat a tympanistákkal” (op. cit. 38. fej.), Pauer adata szerint pedig a király koronázása előtt a bevonuláskor „külön csapatot képeze a tábori zene”, s ott volt Hardek Gyula és gr. Rechenberg serege is, tatárzenével, sípokkal és apró dobokkal. (PAUER J. : Székesfehérváron koronázott királynők (Székesfehérvár 1872). A király trombitásairól egyébként már 1257^-ben. említés történt, de a törökös rézfúvó együttesek divatja éppen Magyarországon át a XV. század közepén terjed el nyugaton (O. GOMBISI: op. cit. 721). 55. „Et jam laute comedent et bibunt, triumphant in citaris, in timpanis, is tibiis...” (SZERÉMI GY.: op. cit. c. 30.) A király asztalánál folyó zenélésről 1. Gombosi O. adatait is (Op. cit. 717). 56. Későbbi, de tanulságos adat szerint a meggyesi országgyűlés megnyitásakor (1585), míg a fejedelem a Te Deumra vonul be, 8 dobos és trombitás a városháza előtt váltakozva játszik a város saját trombitásaival, akik viszont a templom tornyából fújtak (GÁRDONYI A.: A Báthoryak és a zeneművészet. Muzsika I, 1929*). 57. Az idevonatkozó, énekkel kapcsolatos adatok csak általánosságokat mondanak. II. Lajos temetésén pl. Ferdinánd király és a királynő a halotti officiumon „vespertinis precibus flebili murmure decantatis interfuere” (Urs. Vel. op. cit. II, 42). Mátyás temetésénél is csupán 222
