Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Dobszay László: Középkori zenetörténetünk székesfehérvári vonatkozásai
szeretnénk megjegyezni, hogy éppen az ünnepi misék állandó részei, továbbá a Te Deumok, Alleluják azok az autentikus szövegek, amelyeket egész Európában legszívesebben tropizálnak.45 46 47 48 Többszólamú énekre Fehérvárról nincs közvetlen adatunk. Kétségtelen azonban, hogy a XIV., sőt talán a XIII. században meghonosodott Magyarországon a többszólamúságnak eleinte egyszerűbb, orgánum-technikájú, később fejlettebb formája.45 46 A kétféle technika egyszerre jelenik meg XV. századi kéziratainkban; nem valószínű, hogy ha Magyarországon ebben az időpontban honosodna meg a többszólamú gyakorlat, akkor most bevezetnének egy régebbi, már-már elavult formát. Inkább kell tehát arra gondolnunk, hogy egy fejletlenebb technikájú, de szerényebb lehetőségek között még mindig használatos korábbi gyakorlatnak késői írásos emlékeivel van dolgunk. A XV—XVI. századi közvetett adatok viszont (ordináriusok, kódex-szövegek, stb.) arra mutatnak, hogy ez a gyakorlat elterjedtebb lehetett, mint a csupán kottás forrásokból sejthetnénk.47 48 49 50 S ha valahol, úgy Fehérváron, s ha valamikor, éppen ünnepélyes alkalmakkor volt lehetőség és igény megjelenésére, főképpen a koronázási mise állandó részeiben. Ami a hangszerek használatát illeti, fehérvári orgonáról, sőt orgonákról már a XV. század első feléből vannak adataink. Kottaner Ilona megemlíti, hogy V. László koronázásakor emellett helyezték el a király négyéves nővérét.48 Pauer adata szerint egy János nevű pálos testvér is „opifex organorum ipse etiam organarius presbyter” Fehérvárott „ornatissimum et exquisitissimum organum ... construit”.49 50 De más hangszerek is szerepet kaptak a középkori bazilikális gyakorlatban: vonós, fúvós, pengetős hangszerek egyaránt, főképpen az énekszólamot erősítő, helyettesítő, vagy váltogató játékkal. Közvetlen adataink ugyan nagyobbrészt a XVI. század derekáról valók, de nyilvánvalónak kell tartanunk, hogy ezek nem egy új praxis kezdetét jelzik, ilyen kezdeményezésre ugyancsak alkalmatlan időben, hanem a korábban virágzó dómliturgia hagyományának folytatásáról, vagy éppen elutasításáról tanúskodnak.60 A fehérvári koronázásoknál meg éppen trombiták templomi használatáról értesülünk: Beatrix koronázásánál például oly számosán, s oly igyekezettel fújtak a trom45. cf. P. WAGNER: Gregorianische Formenlehre. (Leipzig 1921) 502—509. B. J. BLACKBURG: Te Matrem laudamus. The Musical Quarterly vol. LIII. No. 1. 46. A Chron. Hungarico—Polinicum 13. megjegyzése, hogy ti. Szent László koronázásánál „divinum officium sonoris organis decoraverunt” akár orgánum-énekre, akár orgonára vonatkozva, csak a krónikaszöveg létrejöttének időpontjára tekinthető hiteles adatnak, s az is valószínűtlen, hogy Elvinust a XII. század végén organum-tanulni küldték volna Párizsba (cf. O. GOMBOSI: Music in Hungary. — G. REESE: Music in the Renaissance, (London 1954) 716; de: B. RAJECZKY: Mittelalterliche Mehrstimmigkeit in Ungarn, Musica Antiqua Europae Orientalis I. (Bydgoszcz 1966) 230). De a pálos direktóriumnak már a XIV. század elején tilalmaznia kell „in burdone cantare in nostro ordine omnio prohibemus” (B. RAJECZKY : op. cit. 225). A XV. századi forrásokról lásd RAJECZKY B. idézett, valamint következő tanulmányát: Spätmittelalterliche Organalkunst in Ungarn. Studia Musicologica I. (1961) 15—28. 47. e. g. „Resp. Ascendo ad patrem meum. Et cantabunt in mensuris quattuor vel quinque vocum.” (Egri ordinárius, 85. old.) A Sándor-kódex szerint: „minemü énököt mondanak az szentök . . . imez hárommal leszön: tenorral, diszkanttal, kontratenorral”. Nyelvemléktár II. (Bp. 1874) 226; RAJECZKY B.: Középkori zenénk XV. századi emlékei. Énekszó, 1950. 48. ENDLICHER: op. cit. 37. 49. J. PAUER: Historia op. cit. 61. 50. Az orgona játékát, vagy énekkel váltakozó szereplését több helyen is előírja az egri ordinárius; hasonlóképpen ének és egyszólamú ének váltakozását egy bártfai kézirat (O. GOMBOSI: op. cit. 723). Egy idézetben ’psalterium’, kéthúrú hegedűről esik szó, amilyeneken „tanulóifjak szoktak zenélni a mise alatt” (ibid. 717). Méliusz szerint a pápisták „a zsolozsmát, primât, vecsernyét orditással, diszkantolással, sipolással” tartják meg. (CZEGLÉDY S.: Méliusz Agendája és himnológiai tevékenysége. Studia et Acta Eccl. n.); ugyancsak Méliusz szerint „szép a papon a ruha, aranyas, gyöngyös, szép az orgonaszó, a discant, de az pohár, a pap dög...” (ibid, 358). 221
