Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Gedai István: Székesfehérvár közép- és török-kori pénzleletei

rülte, s onnan folytatódott a Rajnavölgy felé.25 Ezt a magyarországi leletek elhelyezkedése is tükrözi. Ezek egy Dráva északi partján belépő kapuval a Kaposvölgy, illetve Balaton északi partját követő útvonalat rajzolnak ki. Mindkettő Fehérvárra, illetve ezen keresztül Budára vezet. Fehérvár gazdasági jelentőségét azonban mindenképpen bizonyítja. Ezt a jelentőséget, s az általános pénzforgalmat, valamint az idegen pénzek elterjedését igazolják a megye leletei. Székesfehérvárról kettőt,26 valamint Tácról27 és a Kishantos28 pusztáról ismerünk, említett összetételű éremleletet, éppen az egyik székesfehérvárinak jellegzetes az összetétele: friesachi, kölni, angol.

Még a XIII. században ismét irányt változtatott külkereskedelmünk, kissé északabbra tolódott, a Duna útra. A XIII. századvégi, XIV. századeleji éremleletekből eltűnnek a friesachiak és azok jellegzetes kísérői — kölni, s más rajnamenti városok veretei, s az angol dénárok, valamint a magyar lemezpénzek (brakteáták) — s új típus jelenik meg, a bécsi dénár — Wien, Wienerneustadt, Krems és Enns veretei — s annak kísérője a passaui, s a magyar pénzverés érdekessége, a szlavón dénár. A belső pénzforgalom azonban különösen alakul. Míg a friesachiak elborították az egész Kárpátmedencét, addig a bécsi dénárok forgalmi területe a Kárpátmedence nyugati része, pontosabban északnyugat—Dunántúl és délnyugat-Felvidék, egy olyan háromszög alakú terület, amelynek egyik oldala a középkori Magyarország nyugati határa, csúcsa pedig az ország fővárosa, Buda, tengelye pedig a Duna. E terület lényeges részét képezi Fejér megye. Szabadbattyánban29 30 31 és Oroszipusztáns<> került elő ezt bizonyítóan kizárólag bécsi dénárokból álló lelet. Elrejtési időül az 1335 előtti éveket lehet számítani. Bár a friesachi dénárok forgalmát a tatárjárással le kell zárnunk, mégis előfordul néhány esetben, hogy a XIII. század második felében is találkozunk velük. A felsőbesnyői311 és a Székesfehérvár Marx-téri (leletelőkerülés időpontjában Horthy Miklós tér) lelet32 igazolja ezt, ahol néhány friesachi és német pénz szerepelt, a század második felére jellemző szlavón dénárokkal együtt.

A bécsi dénárok általános forgalmát még két Fejér megyei adattal tudjuk alátámasztani, Sárszentmihályon33 Károly denárával került elő, s az elmúlt évben a püspöki székesegyház terén végzett kutatásoknál talált Kralovánszky Alán egy XIII. századvégi bécsi dénárt.34

Szórványosan természetesen magyar pénz is előfordul, mint Rácalmáson35 és Seregélyesen86 egy-egy IV. Béla dénár. Előbbi sírlelet, utóbbi szórvány. A magyar dénároknak általános hiánya a leletekből azzal magyarázható, hogy azokat évenként beváltották, s a beváltási idő elteltével a lejárt dénár névértéke csökkent, míg az idegen pénzeknek és a szlavón dénároknak állandó értékük volt. Végül Gresham törvénye is szerepet játszik, amely szerint a jó pénz tezaurálódik.

Károly Róbert pénzügyi reformja, az aranyforint és ezüstgaras megjelenése, a magyar pénztörténetben kedvezően hatott a pénzforgalomra is. A leglényegesebb jelenség: kiszorította az idegen pénzt, s lényegében a XVI. századig kizárólag magyar pénzek alkotják az éremleleteket. Ezt az igen fontos gazdaságtörténeti tényt a leletek sora bizonyítja. Az aranypénz általános forgalmára utal két székesfehérvári lelet, egyik a Jókai utcai,37 ahol két darab Zsigmond és két darab V. László aranypénzt

25. I. Gedai: Fremde Münzen in Karpatenbecken aus den 11—13. Jahrhunderten. Acta

Arch. Hung. 21 (1969) 105—148.

26. IKM 74/1940. ltsz.

27. IKM 161/1893. ltsz. — Arch. Ért. 13 (1893) 93.

28. Fejérmegyei Múzeumok évi jelentése (1956) 6.

29. Num. Közi. V (1906) 142.

30. IKM 58/1950. ltsz.

31. Num. Közi. XXVIII—XXIX (1929—1930) 73.

IKM 560/1896. ltsz.

32. IKM 1943/130. ltsz.

33. Num. Közi. XXV (1926) 176, 180.

34. Kralovánszky Alán, az ásató régész mutatta be a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában.

35. Arch. Ért. (1872—73) 246.

36. Székesfehérvári Szemle. II (1932) 4—6. sz. 23.

37. Num. Közi. XLII (1943) 69.

IKM 51/1938. ltsz.

193