Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Koller, Heinrich: A székesfehérvári királyi trónus kérdése

figyelembe kell vennünk: Székesfehérvár bírta a királyi trónszéket és Magyarország királyainak koronázási jogát és, hogy e városban volt a magyar királyok temetkezési helye.

Ennek ellenére Székesfehérvár sohasem volt egyházi központ, egyházi székhely. Ez a sajátossága, illetve jellemzője kapcsolja össze Székesfehérvárt a Karoling Aachen-nel és Miaria Saal-al. Egészen más a szervezet Bizáncban, de az Ottók alatt is, akiknek római, magdeburgi és bambergi legfontosabb központjai egyben egyházi központok, főpapi székhelyek is voltak. Ismeretes, hogy az Ottók erős kapcsolatot tartottak fent a keletrómai birodalommal és arra törekedtek, hogy a bizánci rendszabályokat lemásolják.76

Nagy Károly példájára emlékeztet István király temetésénél egy motívum : mindketten Mária tiszteletére emeltek templomokat és alapításaikhoz igen közelállónak érezték önmagukat és nem utolsósorban éppen ezért temették őket a saját alapítású egyházukba.77 Talán véletlenek ezek a párhuzamosságok, mert szószerinti egyezés nem mutatható ki. Talán csupán, a jellemző kép ismétlődött meg és ebből adódik az összefüggés látszata. Bárhogy is legyen, a hasonlóság különös és figyelemre méltó. E kérdéshez kapcsolódik az is, hogy Aaohen-iben és Maria Saal-ban, valamint Székesfehérvárott egyaránt sok római spoláum-al találkozunk az építkezések során. E római kövek felhasználása — például trónszék számára — azt mutatja, hogy itt nem véletlenről van szó. Talán éppen politikai szándékból és tendenciából használták fel a sok római követ a magyar koronázó városiban. Nem lesz könnyű ennek a kérdésnek a megoldása, de az írásos és nem írásos emlékek gondos vizsgálata számos olyan szempontot fog tudni feltárni, amely alapján majd eldönthetjük, hogy a sok hipotézis közül melyiket lehet tovább fejleszteni és melyiket kell elvetni.

Ezzel elérkeztünk második témánkhoz, a főváros problémájához.78 Az eddigi kutatás arra mutatott rá, hogy Magyarországnak 1000 után Fehér vár volt országos központja, amely azt jelenti, hogy mint ahogy a karolingi országos központokra is jellemző, nem szervezték a bizánci radikális centralizmus, rendje szerint azt, amely rend az uralkodó kormányzói tevékenységét egy fővároshoz kötötte. Sohasem lesz eldönthető, hogy ez a tény minek az eredményeként keletkezett: vajon egy erősebb nyugati befolyásra vezethető-e vissza — erre utal István megkerasztelése is — avagy a magyar nemzeti jellem vagy magyar tradíció választotta a hatalom gyakorlásának ezt a formáját. A középkorban Magyarország mindjobban a nyugati, a latin kultúra vonzása alá került és átvette annak kormányzati formáit, a decentralizációt, az udvar vándorlásának rendszerét és a fontos központi feladatok ellátásának több helyre való szétszórását. Miként Nyugat-Európában mindenütt, úgy Magyarországon is több súlypont alakult ki. A gazdasági központ más helyen volt mint az egyházi, s a fontos politikai cselekményeket lehetőleg több helyen bonyolították le.

Úgy találjuk, hogy Székesfehérvár már korán azon fáradozott, hogy régi rangelsőségét újra visszanyerje. II. Endre 1222. évi Arany Bullájában kifejezetten megerősíti a város jogát, hogy a király Szent István ünnepén a városban köteles törvényt látni.79 Ez a rendelkezés igen nyomós és azt mutatja, hogy Székesfehérvár eredményesen fogott hozzá, hogy székvárossá váljon. De ez a törekvése mégsem sikerült, amint azt Bonds Gy. nemrégen kifejtette.80 Véleményem szerint ebben két ok dön-76. OHNSORGE, W.: Abendland und Byzanz (1958).

77. EINHARDI: Vita Karoll Magni, MGSS in. us. sehol. 25 , 35.; Vita Stephani MGSS 11, 229 és 239.

78. Lásd a 10. és 11. jegyzetek irodalmát, valamint BRÜHL, C.: Remarques sur les notions de ,.capitale” et de „résidence” pendant le haut Moyen Age. Journal des Savants (1967) 193 skk.

79. BONIS GY.: op. cit. 57.

80. Ibid. 59,

16