Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Kubinyi András: Székesfehérvár középkori oklevéladása és pecsétei

ban már a város tényleges íőpecsétjévé vált, bár előfordult még — de csak nagyon ritkán — a nagypecsét felfüggesztése is. A főváros akkorra már a megnövekedett ügyek miatt két újabb kispecsétet is használt. Ügy látszik, hogy Buda három kisebb pecsétje ekkor már egy-egy kancelláriai osztálynak felelt meg, mert a különféle pecsétekkel ellátott oklevelek, nem csupán formailag különböztek egymástól, hanem a jelek szerint tartalmilag is.43

Nem minden város vésethetett azonban már a XIII. században kispecsétet, mint Buda. Esztergomban pl. 1389-től mutatható ki a városi nagy kettőspecsét két oldalának képeiből összevont ábrázolású kisebb pecsét.44 Épp Esztergomnál tudjuk azonban a kispecsét használatának előzményeit kimutatni. 1905—1906-ban Horváth Sándor és Varjú Elemér hosszabb vitát folytatott az ún. ’esztergomi társas pecsétről’. Erre később Schünemann is utalt.45 1337-ben ugyanis egy esztergomi privilegiális oklevélre, amelynek corroboratio ja pedig a nagy kettős pecséttel történt megerősítésre utal, e helyett egy természetes színű viaszhenger van függesztve, amelybe három gyűrűspecsétet nyomtak. A vitában beigazolódott, hogy a gyűrűspecsétek az akkori tanács három tagjáé voltak, tehát az esküdtek pecsétjével pótolták a valamilyen okból kéznél nem levő nagypecsétet. Az esztergomi példát fehérvárival is erősíthetjük.

Nyolc évvel az esztergomi ’társas pecsét’ előtt, 1329. november 14-én és 18-án a fehérvári tanács egy-egy oklevelet adott ki. Intitulatio-juk: „Nos comes Markus judex castri Albensis, duodecim jurati et universi cives eiusdem castri”, ill. „Nos comes Marcus judex castri Albensis et duodecim jurati cives eiusdem castri". Az első tökéletesen megfelel az 1270-es intitulatio-nak. Utána itt is a promulgatio következik, és ebbe foglalva a XIII. sz.-inál rövidebb általános inscriptio. Mindkét oklevelet hártyára írták. Corroboratio-juk nincs. Az első ítéletlevél, a második házeladásról szól. Ebben evictiós formula is olvasható. Egyik oklevélen sincs chirographum, ez úgy látszik kiment a gyakorlatból. Ami a legkülönösebb, egyiken sem függ pecsét, hanem az elsőnek négy, a másodiknak hat gyűrűspecsétet nyomtak a hátlapjára.46 Az esztergomi analógia alapján állíthatjuk, hogy itt is az esküdtek pecsétéi voltak, (a ma már sajnos lepattogzott) gyűrűspecsétek. A gyűrűspecsétek elhelyezése alapján megmagyarázhatjuk ezt a különös pecsételési formát és ezzel az esztergomi ’társaspecsét’ eredetét is. Mint közismert, a magyarországi vármegyéknél pótolták az alispánoknak és szolgabíráknak az oklevelek hátára nyomott gyűrűspecsétei a nem létező vármegyei pecsétet. A megyei írásbeliségnek ez a hatása alátámasztja a magyar nemesi magánjog hatásáról mondottakat. Érthető is, miért vette át a két város a XIV. sz. elején a megyei pecsételési gyakorlatot, majd miért szakított vele. A XIV. sz. elején ugyanis a megyei szolgabírák pecsétéit még autentikusnak tartották, csak később csökkent hitelességük.47 A továbbiakban ezért a két város nem ezt az utat követte, hanem rátért a Buda által már a XIII. sz. végén használtra.

1388. február 26-áról ismerjük már Fehérvár kisebb pecséttel megerősített oklevelét. Hártyára írták — és akár Budán — hátlapjára nyomták a város 36 mm-es kisebb pecsétjét. Sajnos, ma már lepattogzott és így nem ismerjük ábrázolását. Az oklevél intitulatio-ja: Nos Johannes filius Tylmani iudex et duodecim iurati cives civitatis Albensis. Rövid promulgatio (memore commendamus) vezet a contextus-ba. Corroboratio-ként csupán „harum patrocinio mediante"-t olvashatunk.48

A XV. sz. közepén már három pecsétje van a városnak és kialakultak a formák,

43. KUBINYI A.: Buda város... op. cit. 128—30.

44. F. VATTAI E.: op. cit. 39—40.

45. Turul 23 (1905) 86—87, 139—42 ; 24 (1906) 23—36 , 36—39; K. SCHÜNEMANN: op. cit. 76.

46. Dl. 40563 (Hibás kiadása: Anjou-kori Okmt. H. 446). — Dl. 49243.

47. KUMOROVITZ L. B.: Az authentiikus pecsét, op. cit. 62.

48. Dl. 42381. MALYUSZ E. : Zsigmond-kori Oklevéltár I (Bp. 1951) 448. sz.

161