Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Degré Alajos: Székesfehérvár városi joga a középkorban
Magyarországon „fehérvári jogcsalád”-ról abban az értelemben, ahogy a német városjogok kialakultak és ahogy azt nálunk Wenzel Gusztáv kifejtette,17 amely fejtegetés hatása jogtörténetírásunkban szinte napjainkig kísért.18 De ha a fehérvári polgárok már az 1230-as években gyakorolták a bíróválasztást és az önkormányzati ítélkezést, ami egybevág Kubinyi Andrásnak azzal a következtetésével, hogy ekkor keletkezhetett Fehérvár első pecsétje, még S. LATINORUM CIVIVM ALBENSIVM körirattal, s ha a fehérvári városjognak oly nagy tekintélye volt, mint bizonyítottuk, felmerül az a kérdés, hogy miért nem kívánták az újonnan privilegizált városok mindenestől átvenni Fehérvár jogát? Azt kell feltételeznünk, hogy a fehérváriak magánjogi szokásjoga nem volt kívánatos az új városok számára. A fent idézett, Fehérvárra hivatkozó privilégiumok közül csak egy — a soproni — utal általában arra, hogy az ítélkezés a fehérváriak szokása szerint történjék. Még Vasvár privilégiuma is végrendelkezési szabadságot biztosít és csak egyebekben hivatkozik a fehérváriak szokásaira és szabadságaira. Számos város, így Nagyszombat 1238-ban, Olaszi 1243-ban, Körmend 1244-ben, Vasvár pedig 1279-ben megkapja a leszármazók hátrahagyása nélkül elhaló polgárai számára a végrendelkezési szabadságot. Korpona 1244-ben, Buda 1276-ban, Kassa pedig 1347- ben kifejezetten arra is privilégiumot kap, hogy a leszármazók és végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt polgárainak vagyona ne a királyra, hanem a városra háromoljék, tehát a polgárság vagyonát növelje.19 Voltaképpen a magszakadás előtt álló polgár végrendelkezési joga is alkalmas a királyi háramlási jog meghiúsítására, hisz ha végrendelkezési joga van, a deficiens polgár vagyona csak akkor háramlik a királyra, ha ezzel a jogával nem él. Ezért küzdöttek a földesurak a deficiens jobbágy végrendelkezési lehetősége ellen.2« Ezért tiltották sokáig a francia jobbágyoknak a végrendelkezést.21 Szép számmal voltak tehát városok már a XIII. század közepén, amelyekben a király háramlási joga közvetlenül vagy közvetetten meghiúsult. Fehérvár azonban ezt a jogot nem nyerte el. Még 1285-ben is eladományozta IV. László Baltin fia Jordán magvaszakadt fehérvári polgár házát és földjét, mint a királyra háramlóit vagyont.22 Érthető ez a korlátozás, hisz a királynak palotája és egyéb jelentékeny javai voltak Fehérvár belvárosában, ott székelt családi egyháza, a fehérvári káptalan is, fenn akarta tehát tartani magának a lehetőséget arra, hogy a közvetlen környezetében uratlanná vált jószágról maga rendelkezzék. A szabad végrendelkezés hiánya azonban csonkává tette a fehérvári polgárok egész tulajdonjogát. Mert ha végrendelkezési joguk nem volt, ha magtalan haláluk esetére a király tartott igényt jószágaikra, élők közötti ügyleteikben sem lehettek teljesen szabadok. Mert könnyű lett volna kijátszani a király háramlási jogát azzal, hogy a magszakadás előtt álló polgár élők közötti jogügylettel átruházza tulajdonát, vagy kölcsönfelvételekkel úgy megterheli vagyonát, hogy a hagyatékát terhelő adósságok elérjék vagy éppen meghaladják az aktív vagyon értékét. Sőt azzal is meg lehetett hiúsítani a király jogát, ha a hitelezők végrehajtást vezettek a deficiens polgár vagyonára. Ott tehát, ahol a tulajdonos a halála esetére szóló rendelkezésben korlátozva volt, korlátozni kellett egyéb jogügyleteinek hatályosságát is, hogy a háramlást váró ne károsodjék. Ezért épültek ki az ősiséggel és királyi adományrendszerrel kor17. WENZEL G.: Magyarország városai és városjogai a múltban és jelenben (Bp. 1877) 43. 18. CSIZMADIA A.: Magyar városi jog (Kolozsvár 1941) 13—4; ECKHARDT F.: Magyar alkotmány- és jogtörténet (Bp. 1946) 74. 19. FÜGEDI E.: op. Cit. 52. 20. TÁRKÁNY—SZŰCS E.: A deficiens jobbágy végrendelete a XVXn—XIX. században. Agrártörténeti Szemle (1966) 410—411. 21. F. OLIVIER—MARTIN: op. cit. 174, 473. sz. 22. Hazai Okmánytár VIII. 239. 147
