Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Degré Alajos: Székesfehérvár városi joga a középkorban
kevéssé valószínű. Mert ha így lett volna, Fehérvár e privilégiuma vagy gyakorlata még nagyon új lett volna, tehát nem alkalmas arra hogy egy új privilégiumnak mintájául szolgáljon. A vámmentességet, amire a nagyszombati privilegium utal, a fentebbiek szerint a fehérváriak a hivatkozás idejében már egy évszázada élvezték. De a nyitrai privilegium sem Fehérvárhoz való fellebbezést teszi lehetővé, hanem a pereknek az országbíróhoz vagy a tárnokmesterhez való áttételét, amibe különösebb nehézség nélkül bele lehetett magyarázni az érdemi fellebbezés lehetőségét, de azt is királyi bírósághoz. Nyitra sem lehetett tehát Fehérvár leányvárosa. Még messzebb megy IV. Lászlónak 1277-ben Sopron város részére adott kiváltságlevele, mely megerősíti IV. Bélának és V. Istvánnak Sopron részére adott privilégiumát és a régi kiváltságokat újakkal egészíti ki. Ebből persze nem tudhatjuk, hogy az oklevélben foglalt kiváltságok közül melyek újak, melyek IV. Bélától vagy V. Istvántól származók, de ha csak 1277-ben kelt az új privilegum, akkor is igen érdekes fényt vet Fehérvárra az a rendelkezés, hogy a soproniaktól Szt. György napon választott bíró ítélkezzék a soproni polgárok felett, a fehérvári polgárok és más magyarországi hospesek szokása szerint.15 Ez az oklevél kifejezetten arra ad engedélyt a soproniaknak, hogy a fehérváriak szokása szerint ítélkezzenek a maguk ügyeiben. Jóval későbbi a nyitrai oklevélnél, de nemcsak arra utal, hogy a fehérvári polgároknak választott bírósága van (mindig a fehérvári polgárokra utal, nem pedig Fehérvár városra, annak jeléül, hogy Fehérvárott élnek olyan lakosok is, akik a bíráskodási privilégiumnak nem részesei, mivel a káptalan jobbágyai), de arra is, hogy a fehérváriaknak saját ítélkezési szokásuk (mos) van, tehát önkormányzati bíróságuk régi és állandó, s hogy ez a saját szokás kialakulhatott. Ez a szokás azonban nem valami különös vagy éppen egyedi, hanem megegyezik a magyarországi hospesek általános szokásával. Végül 1279-ben Vasvár privilégiuma az ispán joghatósága alóli kivételen, a szabad bíróválasztáson, a párbaj tilalmán és a város katonaállításának szabályozásán kívül azt biztosítja, hogy egyebekben a vasvári polgárok a fehérvári polgárok jogát és szabadságát élvezzék.16 Itt tehát nem a bíráskodás tekintetében hivatkozik a fehérváriak jogállására, hanem azt adja különös kedvezményként, hogy minden egyéb tekintetben a fehérváriak joga érvényesüljön Vasvárott. Ez természetesen vonatkozik a vámmentességre, hisz az is ’libertas’, de vonatkozik a magánjogi szokásra is, bár e tekintetben, mint alább látni fogjuk, a vasváriak joga egy fontos kérdésben jelentékenyen meghaladja a fehérváriakét. A fehérvári polgárok privilégiumaira való hivatkozások kétségtelenül bizonyítják, hogy Fehérvár jogállásának igen nagy tekintélye volt, kívánatos volt az újonnan privilegizált városoknak ezt elérni. Hisz a privilegiumlevelek nyilván a kérelmeknek megfelelően keletkeztek. A hivatkozásokban tehát nem a király egyoldalú intézkedését kell látnunk, hanem a kérelmezők vágyait is, ők kérték, hogy bizonyos kérdésekben a fehérvári polgárok jogait nyerhessék el. De ahány hivatkozás, annyiféle részletet vesz át Fehérvár jogából. Ügy tűnik tehát, a privilégiumot kérő helységek helyenként változóan kívántak meg valamit Fehérvár jogállásából. Egy-egy részlet ragadta meg a figyelmüket, e részletet kívánták elnyerni a fehérvári polgárok jogaiból, de az egész jogállást vagy nem ismerték, vagy valamilyen okból nem kívánták. Az bizonyos, hogy a XIII. században, amikor Fehérvárnak e nagy tekintélye érvényesült, egyetlen város sem kapta meg teljes egészében Fehérvár jogállását. Még az a város is, amely bizonyos szempontból többet élvezett nála, más kérdésben kevesebbet kapott. Igaza van tehát Fügedi Eriknek abban, hogy nem beszélhetünk 15. G. FEJER: Cod. dipl. V/2. 399. 16. G. FEJÉR: Cod. dipl. V,2. 526. 146 i
