Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Koller, Heinrich: A székesfehérvári királyi trónus kérdése
séges összefüggések legjobb magyarázatát nyújtja. Idáig jutott a kutatás, csak tovább kellene lépnünk. Moro felismerése alapján alig lehet már kételkedni abban, hogy a hercegi széli a valóságban trónszék volt. Viszont figyelembe kell vennünk Elze azon megállapítását, hogy trónra ültetni csak királyokat szokás.41 Esetünkben ezt a megállapítást elfogadjuk, mivel Johann von Viktring szerint a pompás öltözetű fejedelmet egy szertartás keretén belül, ünnepélyes nagymisén iktatták be, amely után ünnepi lakoma, majd a legfőbb tisztségviselők segédlete mellett a trónra ültetés következett. Meglepő, hogy a krónikaíró elkerüld a világos megfogalmazást és láthatóan küszködik a szövegezéssel.42 Johann von Viktring bizonytalanságát úgy tudnám megmagyarázni, hogy az ő tudomása szerint egy hercegi beiktatásnak egészen más formaságok között kellene lefolynia, viszont az ő számára Karimthia pedig egyértelműen csak hercegség volt. A kérdéses szokásokat jól ismerjük Ostmark hercegséggé emelésének példájából.43 Ezen szokástól viszont jelentékenyen tér el Maria Saal-ban és a hercegi trónszéken a szertartás. Viszont meglepően emlékeztet I. Ottó aacheni királyi trónra emelésére.44 Mindezen utalások azon sejtésünket támogatják, amely Elze felismeréséhez kapcsolódóan az, hogy a hercegi trónszékkel kapcsolatos események eredetükben a király trónra ültetésére vallanak és a legnagyobb valószínűség szerint ez az eredet a Karoling-korszakra megy vissza. A kérdés tisztázása érdekében meg kell vizsgálnunk azt, hogy beszélhetünk-e arról, hogy Karinthia Karoling alkirályságot képezett egykor?45 A korábbi vélemények szerint a birodalom keleti részeiben Nagy Károly intézkedéseire és a Mark szervezetének rendszerére vezethető vissza a középkori rend. Ezt a középkorban fennálló rendet zavarták meg a magyar betörések, de alapjában mégsem tudták elpusztítani.46 Ez a felfogás még a modern művekben is felbukkan,47 41. ELZE, R. : Herrscherweihe. Lexikon für Theologie und Kirche. 2. kiad. 5 (1960) 2f79. ; Beumann ezért idézőjelbe teszi a hercegi szék megjelölést (Grab... op. cit. 38). 42. IOHANNES: MGSS in us. sehol. 36, 89. A püspök tevékenységét „benedicere” megjelöléssel említi, s ezzel esetleg a cselekmény szentségi jellegére céloz. Igen figyelemre méltóan érdekes a szertartás motivációja is, mert annál az ún. Pilgrimm féle hamisítványra hivatkozik. A fentiekre vonatkozó irodalom: WAGNER, H.: Urkundenfälschungen im Burgenland. Burgenländisehe Forschungen 23 (1953).: DITTRICH, Z.: Christianity in Great-Moravia. Bijdragen van het Inst, voor midd. geschiedenis d. Rijksuniv. Utrecht 33 (1962) 57 skk.; LHOTSKY, A.: op. cit. 167.; FICHTENAU, H. : Zu den Urkundenfälschungen Pilgrims von Passau. Mitteilungen des Oberösterr. Landesarchivs 8 (1964) 81 skk. Ezt a forráscsoportot még mindig nem dolgozták fel kellőképpen, pedig kétségtelenül a legfontosabb híradásokat tartalmazza Bajorország keleti szomszédaihoz való viszonyáról. Sok nézetünk áll vagy bukik ezen iratok kritikájáról, amelyek értelmezése igen szerteágazó a modern szakirodalomban. 43. OTTONIS et RAHEWINI: Gesta Friderici I. imp. MGSS in us. sehol. 46, 128, részletesen értesítenek erről. Az erről szóló magyarázatok irodalmát lásd a 20. jegyzetben. V. ö. még: ZÖLLNER, E.: Geschichte Österreichs. 3. kiad. (1966) 69. 44. A tudósításokat V. ö. : JOHANNES: MGSS in US. sehol. 36, 89, és WIDUKINDI MONACHI CORBEIENSIS: Rerum gestarum Saxonicarum libri in. MGSS in us. sehol. 60, 63 skk. Szószerinti összecsengéseket nem tudok találni, bár mindkét szertartásnál a párhuzamosságok szembeötlők, jóllehet Iohannes három és fél évszázaddal később irt. Otto uralkodói beiktatásához V. ö.: BEUMANN, H.: Widuklnd von Korvei. Abhandlungen über Corveyer Geschichtsschreibung 3 (1950) 75 skk.; Idem: Das Kaisertum Ottos des Grossen (1962) 12' skk. 45. EITEN, G.: Das Unterkönigtum im Reiche der Merowinger und Karolinger. Heidelberger Abhandlungen zur mittleren und neueren Geschichte 18 (1907).; REINDEL, K. : Die politische Entwicklung. In: SPINDLER, M.: Handbuch der Bayerischen Geschichte 1 (1967) 190 skk. 46. HUBER, A.—DOPSCH, A.: österreichische Reichgeschichte. 2. kiad. (1901) 9 skk.; UHLIRZ, K. M. : Handbuch... op. cit. 196 skk. 47. MITTERAUER, M.: Karolingische Markgrafen im Südosten. Archiv für österr. Geschichte 123 (1963). 12
