Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)

Bónis György: Székesfehérvár az Árpádház székhelye

ben nevezték először civitas regia-nak, mint Konstantinápolyt. Ezután egy évszázadon keresztül itt ültek össze az ország nagyjait, egyháziakat és világiakat egyesítő zsinatok és a királyi aula gyűlései. Figyeljük meg az összefüggéseket; a főpapok és főurak gyűléseit előbb a Szent Leokádia bazilikában, a királyi temetkezőhelyen tartották, majd 653-tól kezdve a koronázó templomban (ecclesia praetoriensis). A most említett év zsinata rendelte el, hogy a királyválasztást az urbs regia-ban (Toledóban), vagy ott tartsák meg, ahol az uralkodó meghalt. Mindezek mellett a város egyházi központtá is emelkedett, püspöke a VII. század folyamán megszerezte a metropolita jogait.10 Hazai viszonyainkra gondolva, Esztergom és Székesfehérvár együtt töltötte be azt a szerepet, amit Toledo a vizigót birodalomban.

Talán még közelebbi analógia a longobárd, majd „itáliai” királyság székvárosa. A Pó síkságáról az egész félszigetre kiterjeszkedő longobárd hatalom központja 626-tól Verona, majd Ariwald uralkodásától kezdve Pávia volt. Az uralkodók itt Nagy Teodorik palotáját foglalták el, de maguk is építkeztek. Szent Mihály templomában, az udvari egyházban koronázták a X. században a regnum Italiae királyait. A bajor házból való királyok — bár nem kizárólag — az első katolikus templomban, a Szent Szalvátor egyházban temetkeztek. Egyházi szempontból Pávia nem volt ugyan metropolis, de az exemptio kiváltságát élvezte. A 689-ben tartott „nemzeti zsinat” után pedig gyakran itt jöttek össze a milánói és a ravennai egyháztartomány főpapjai.11 Erre nézve jellemző, hogy — főként a város legrégebbi részében — 13 püspöknek, négy előkelő itáliai és két francia kolostornak volt szállása. A Szent Özséb templomról tudjuk, hogy a Vercelli-i püspök használta szállásul, amikor a zsinatra jött. Emellett az egyháziak azért is tartották fenn páviai házaikat, hogy az ügyeiket intéző megbízottaik ott lakhassanak. Pávia ugyanis a longobárd, majd „itáliai” királyság igazgatásának is székhelyévé vált. Itt működött a kereskedelem, a vámok és monopóliumok főhatósága, a királyi kamara, melynek szétzüllesztését a kortárs Theophanu császárné kegyencuralmának rója fel.12 Amikor a királyi temetkezőhely a IX. században Milánóba tevődött át, Pávia még mindig megmaradt az igazgatás székhelyének. És ha ez fontosabb is, mint az uralkodó itt tartózkodásának statisztikája, nem közömbös az utóbbi sem; a frank korszak királyai Páviát 108, Veronát 30, Ravennát és Man- Luát egyenként 16 alkalommal keresték fel.13

A frank birodalomban bonyolultabb a helyzet. Chlodvig Soissons-i győzelme után Párizsban tartotta székhelyét, de a VI. századi felosztások révén két másik központ is konkurrált a Citével: Reims, a frank egyház metropolisa, és Orléans, a burgundi országrész főhelye. Párizs viszontagságai ellenére is megőrizte nimbuszát, mert itt volt Chlodvig sírja, amellett a királyi uradalmak központja. A VII. században lett a szomszédos St. Denis egyidőre a Merovingok temetkezőhelye. Zsinatokat is tartottak a Szajna-parti városban, de I. Dagobert halála (639) és a Meroving birodalom bomlása ismét visszavetette fejlődését. A Karolingok utazásai alig érintették a városokat, temetkezőhelyeik is váltakoztak, de Nagy Károlyig ők is főként Saint Denis-t jelölték ki erre. Károly udvarának mozgását főként hadjáratai határozták meg, ezért jutott szerephez Worms, s a német országrész egyházi székhelyévé emelkedő Mainz. De Károly kísérletet tett az igazi főváros megteremtésére is Aachenben, a 780-as években. Hatalmas építkezései a ravennai császári rezidenciát és az ottani Szent Vitálist utánozták; az atrium, a kápolna, a Ml. Ibid. 31—36.

11. Ibid. 37—40.

12. A. SCHULTE: Pavia und Regensburg. Raumgeschichtliche Studie. Hist. Jahrbuch 52 (193S> 467—170.

13. E. EWIG: op.cit. 43—47.

51