Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)

Németh Péter: Az első magyar egyházmegye kialakulásának kérdéséhez

5. A középkori Veszprém város a vár és több, egymástól elkülönülő falunak vagy ’szeg’-nek nevezett település halmazából állott. Az Árpád-korban már kialakult települések létrejöttének okát kisebb részt földrajzi adottságokkal, nagyobb részt különböző birtokosok (király, királyné, püspök, káptalan, apáca-kolostorok) meg­létével magyarázhatjuk. Ezek a következők: a) Margit-szeg, egyházának védőszentje antiochiai Szent Margit, épülete a XII. század elején már fennállott.43 43 44 b) Katalin­­szeg, nevét az 1240-ben alapított apácakolostor védőszentjéről kapta.45 c) Szenttamás falva, Árpád-kori település,46 egyházának helyét nem ismerjük, d) Szentivánfalva, egyházát Kér. Szt. János tiszteletére szentelték.47 e) Szentmiklós-szeg, egyházának védőszentje Szent Miklós, épülete a XI. század közepén — a régészeti leletek alapján — már fennállott.48 A templomkörüli temető embertani anyaga a feldolgozók szerint a honfoglaló magyarságra, illetve azok leszármazottaira jellemző.49 1. ábra. Az Árpád-kori Veszprém egyházi topográfiája. 1: Szent Mihály székesegyház; 2: Szent György kápolna; 3: Veszprémvölgyi apácakolostor ; 4. Szent Margit egyháza; 5: Szent Katalin apácakolostor: 6: Szenttamásfalva; 7: Keresztelő Szent János egyháza; 8: Szent Miklós egyháza. 43. Ibid. 44. KUMOROVITZ L. B.: Veszprémi regeszták (Bp. 1933) 90. reg.; GUTHEIL J.: A veszprémi Margit-romok és a Szent Margit egyház Évi Jelentés (1*929) 1—10. Az egyház I960, évi reno­válása során xn, századi fonatos díszű kapulbélliet-töredék került elő. 45. GUTHEIL J. : Árpádházi Boldog Margit Veszprémben (Veszprém 1942) 18—19, 61—62. 46. WENZEL G.: Árpádkori új okmánytár I. (Pest, 1860) 76. Szent Tamásnak szentelt plébá­niáját 1950-ben mint elpusztultat említik (OL. Acta. Eccl. B. 112. Ease. 19. nr>. 41). 47. BÉKEFI R. ; A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban (Bp. 1907) 57 r KUMOROVITZ L. B.: op. cit. 463. reg. 48. RHÉ GY. : Üj Árpádkori templommaradványok Veszprémben. Évi Jelentés (1930) 1—14. 49. GY. ACSÁDI—J. NEMESKÉRI: Contributions à la reconstruction de la population de Veszprém, Xe et Xle siècles. Annales Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. 8 (1957) 435—467. 121

Next

/
Thumbnails
Contents