Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)

Horváth János, ifj.: Székesfehérvár korai történetének néhány kérdése az írásos források alapján

privilégiumok tényleges fennállásának a verifikálása minden ponton — a források hallgatása következtében nehéz volna, egyes pontokon azonban valószínűsíthető, sőt igazolható is valódiságuk és korszerűségük. Mindenekelőtt itt is rá kell mutatnunk a korai Székesfehérvárnak arra a kettős arculatára, amelyre a királyi székhely kérdésének a vizsgálatánál már utaltunk: Székesfehérvár a középkor folyamán bizonyos értelemben királyi székhely is, meg nem is. Ez a kettősség, hogy úgy mondjuk, szinte szükségszerűen, mindenesetre logikusan jelentkezik egyházjogi vonatkozásban is: a város egyházi intézményei, a koronázó templom és az ahhoz tartozó káptalan csaknem püspöki jogokkal rendelkezik, bár formailag nem püspöki székhely. De ezen a megfontoláson túlmenőleg, tény az, hogy a X—XI. században nem mentek ritkaság számba az olyan egyházi exempciók, mentesítések a püspöki joghatóság alól, amelyekkel éppen Fehérvár esetében találkozunk. A nagy monostorok például csaknem püspöki jogokat gyakoroltak egyházjogi és gazdasági téren egyaránt, még a tizedszedést illetően is. Ezen exempciók ősi mintája — amelynek a hatása a Hartvik-féle István-legenda fentebb elemzett szakaszán is félreismerhetetlen — Zakariás pápa 742-ben a Montecassinói apátság részére kiadott kiváltságlevele, amelyet a Pannonhalmi monostor alapítólevele is másolni igyekszik. (Más kérdés, vajon eredetileg is, vagy csak utólagos interpoláció formájában.)

Ezen a ponton nem akarunk itt részletekbe menő vizsgálatokba bocsátkozni, csupán fentebbi megállapításunkra utalunk, amely szerint ilyenféle exempciók a X—-XI. században nem állanak példa nélkül, a XI. század végétől kezdve azonban még kivételként is feltűnő volna. Ami viszont a püspökök jogainak a korlátozását illeti az egyes, egyházmegyéjük területén fekvő egyházak irányában, itt hivatkozhatunk a Kálmán király korában tartott I. esztergomi zsinat 22. rendelkezésére, amely szerint:

„Egyetlen püspök vagy felszentelt pap, vagy apát se merészeljen misét mondani az illető templom papjának (plébánosának) akarata ellenére.61

Ilyen körülmények között tehát a székesfehérvári prépostság egyházjogi privilégiumai is elképzelhetők a XI. század első felében, s ezzel egyházjogilag is olyan privilégizált helyzetet élvezhetett, olyat, amely az Árpádok szálláshelyét politikai szempontból is, úgy látszik kezdettől fogva, megillette.62

61. Vö. ZAVODSZKY L. : op.cit. 200: Nullus episcopus aut presbiter aut abbas missam celebrare audeat contra voluntatem presbiteri ecclesie.

62. Ezen tanulmány előadásként elhangzott a székesfehérvári Történész ülésszakon 1966. májusában.

113