Fitz Jenő: Hercules-kultusz Eraviszkusz területén - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 4. (Székesfehérvár, 1957)

ható is, az u. n. Győzelmes Hercules ilyen értelmezése azonban korántsem látszik meggyőzőnek. Ha ugyanis elfogadjuk,* hogy a ruhás Herculesben a halottat kell felismernünk, az ábrázolás nehézkes reálizmusával — amely félrevetve a közismert klasszikus Hercules-ábrázolásokat, a halottat felöltözve állítja elénk, — merőben ellentétes, ellentmondó a mellette térdelő mezítelen alak, akiben a legyőzött barbárt kellene látnunk. Holott, ha az ábrázolás valóban reálizmusra törekvő és a helyi életet tükrözi, a legyőzöttben egy szarmata, vagy egy germán harcos alakját ismernénk fel. A „Győzelmes Hercules” értelmezést a benne rejlő mély ellentmondás miatt erőszakoltnak tartjuk és magunk részéről a katonai Hercules-kultusz megnyilatkozása helyett inkább a bennszülött hit kifejezését keresnők benne, ha egyáltalában Herculesábrázolásról van szó.'08 Ugyanígy elképzelhetőnek tartjuk, hogy az u. n. „Hercules-Hesperida” reliefen is egy bennszülött istenpár áll előttünk. Mindenesetre aligha írhatjuk a véletlen rovására, hogy aránylag kis területen három ruhás Hercules emlékünk is van.'09 Ha pedig ezeket az ábrázolásokat összefüggésbe hozzuk a danielsbergi Hercules szentély ugyancsak ruhás Hercules-ábrázolásával,"0 joggal felmerülhet a kérdés, valóban nem egy kelta Hercules-elképzeléssel állunk-e újra szemben? Egyelőre a kérdés felvetésénél nem mehetünk tovább.

Az elmondottak alapján tehát az eraviszkusz területen valóban számolnunk kell a rómaikor általános Hercules-kuituszok mellett a bennszülött lakosság sajátos tiszteletével is. Ennek a kultusznak jellegével, mibenlétével ezen a helyen nem foglalkozhatunk : nyilvánvalóan ugyanarról a kelta istenről, vagy istenekről van szó, mint akit Noricumban és Galliában is tiszteltek Hercules interpretatiójában, s nem helyi sajátságról. A Dunakönyök keltái nemcsak a Lajta-vidéki és noricumi rokonaikkal álltak élénk vallási kapcsolatban, de Galliával is. Elég itt azokra a kisbronzokra hivatkoznunk, amelyekben a kelta vallásosság megnyilatkozásait ismerhetjük fel, mint az intercisai Sucellus,"1 vagy a tamási Mater,"2 amelynek nemcsak a galliai és az eraviszkusz kultuszok azonosságáról vallanak, de eleven kapcsolatokra is figyelmeztetnek.

Az eraviszkusz területen az emlékek társadalmi háttere alapján Hercules kultuszában több egymástól többé-kevésbé elhatárolható réteget állapíthatunk meg. Más a hivatalos állami Hercules, a császári szimbólumok egyike, — erről a kultuszról a felsorolt helyi emlékeknél teljesebb képet adnak az érmek, — más a katonák és a katonai alakulatok hadiisten Herculese. Ismét egészen más a hellénisztikus műveltségű, részben italikus, részben keleti elemek Hercules-elképzelése, amely lényegében különbözik a bennszülött parasztok istenétől. Ez a rétegződés differenciáltabb és kevésbé éles, mint J. M. Stajerman két mereven szembeállított rétege"3 — a felső osztályok elnyomó és a rabszolgák felszaba-11