Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nátyi Róbert: Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból
Nátyi Róbert Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból Ugyanebben a fogalmazványban, oldalakkal hátrébb visszatért szegedi éveire, ahol levetkőzve előbbi óvatosságát, mára következőképpen fogalmazott:„[...]A vízenjárók életéből sok képet festettem. Halászok, hajóvontatók, homokos hajók a kubikusokkal, hajóácsok és hasonlók. Ezek voltak a sztárok. Sok érdekes kép készült el, de szelídebbek voltak, mint a pécsiek, hiányzott belőlük a szigorú stílus, a keménység. Ezeken a szegedi képeken kissé a festőiség dominált és ez lágyabbá tette őket... 1947-ben, az utolsó szegedi évemben az egész nyarat konstruktív és nonfiguratív képek festésére szenteltem, mert éreztem, hogy magamrahagyottságomban beleveszek a divatos moderneskedő festőiségbe. Ezek a nonfiguratív képek voltak előfutárai a pár év múlva bekövetkezett fordulatnak, amikor pontot tettem 3 évtized törekvései után, és munkásságomat ott folytattam, ahol az 1930-as években abbahagytam" (Gábor, 1966). Ebben az időszakban stílusa a harmincas évek festményeihez képest továbblépést jelez a monumentalitás irányában. Plasztikus, erőteljes figurái nagyvonalúak, egyszerűsítésükben szinte a falképfestészet megoldásait elevenítik fel. A konstruktív szerkezetesség valóban oldódik képein, a festőiség felé bizonyos engedményeket tesz, annak ellenére, hogy intenzív erőkifejtés közben ábrázolt alakjai nyersességükben megőriznek egy jó adag feszességet. Ekkori művei elsősorban munka- és munkásábrázolások. Érdemes kiemelni, hogy később, az ötvenes években, abban az időpontban, amikor a szocialista realizmus doktrínája kényszerítőerővel hatott a magyar művészekre is, Gábor Jenő elfordult az általa elfogadhatatlannak tartott realizmustól és bátran fordult a nonfiguratív festészet irányába. Sok grafikát, linó- és fametszetet is készített Szegeden. Később, feledve a negatív élményeket, valószínűleg a pozitív emlékek kerültek túlsúlyba, hiszen 1965-ben a Szegedi halászok című képét a Móra Ferenc Múzeumnak adományozta. Annak ellenére, hogy a művész számára a szegedi évek festészetileg bizonyos mértékig visszalépésként értelmezhetők, a helybéli témaválasztás zökkenőmentes folytatását jelentette a harmincas évek figurális csoportkompozícióinak. A Tisza partján, a lokális környezet gravitációs erejének engedve érdekes színfolttal gazdagodott életműve, és mint láttuk, az utolsó Szegeden töltött hónapok hozták meg a megújulás ígéretét és lehetőségét a nonfiguratív tanulmányokkal. Gábor Jenő 1947-es fővárosba költözését képletesen egy korszak lezárásának is tekinthetjük Szeged képzőművészetében. A magyar képzőművészeti élet tendenciáival párhuzamosan, azzal korrelációban, ahogyan az akkori kortárs áramlatok, illetve a nemzetközi modernista irányzatok - egészen a hatvanas évek végéig - országszerte háttérbe szorultak, így Szegeden is hasonló folyamatok érvényesültek. * * * A bevezetőben rögzített megállapítás, mely szerint a művészeknek az 1900-as évek első évtizedében és a világháború időszakában színre lépő generációja (Csáky, Moholy, Gergely, Bánszky) ugyan a városból indult, de oeuvre-jük nem 72
