Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nátyi Róbert: Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból
Nátyi Róbert Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból itt teljesedett ki, korlátozottan az 1920-as, 1930-as évektől induló művész életutak egy részére is érvényes. Láthattuk: a város nem tudta megtartani legprogresszívebb művészeit. Bánszky művészete szinte teljesen elfelejtve várja az újra felfedezését, Kóródy munkássága pedig egyáltalán nem szervesült a város képzőművészetének történetében. Bäck Manci korai nyugdíjba vonulásától (1949) egészen negyven évvel később történt haláláig hátat fordított a képírásnak és Szegednek, lányával Budapesten élt. 1989. január 9-én bekövetkezett halála után tért vissza a városba, a Belvárosi temető díszsírhelyébe temették. Szinte a véletlenen múlt, hogy az utókor nem feledkezett el teljesen róla: Gömör Béla professzor kitartó szorgalmának köszönhető, hogy a feledés mindent elleplező homályából sikerült egy időre a figyelem fókuszába helyezni az ouevre-t. 2003-ban áttekintő kötet jelent meg művészetéről (Gömöri, 2003). Kárász Judit dániai száműzetésből 1949-ben tért haza, a Múzeumok Országos Központjában, majd évtizedekig az Iparművészeti Múzeumban készítette magas szintű műtárgy reprodukcióinak végtelen sorát. Sohasem adatott meg neki, hogy folytassa a fiatalkorában megkezdett programját. Budaynak és Müllernek csak egyre növekvő külföldi hírneve, nemzetközi elismertsége jutott el hazánkba. A modern grafika úttörői közül Vadász Endre és Buday György is elhagyta a várost, bár Budayék Művészeti Kollégiuma az 1930-as évek első felében kétségtelenül jelentős erőfeszítéseket tett, hogy Szeged szellemi élete minél színesebb és sziporkázóbb lehessen, de ennek legfőbb bázisa az volt, hogy a tagok egyetemi tanulmányukat töltötték a városban ebben az időben. Képzésük befejeztével, gyakorlatilag rövid időn belül fel is oszlott ez a két világháború közötti időszakban létrejött, országosan is meghatározó szellemi mozgalom. A velük párhuzamosan startoló festők közül (Vinkler, Erdélyi) főiskolai képzésük után a széles európai igazodásnak, külföldi tanulmányútjaiknak (Franciaország, Olaszország) köszönhetően kinyílt a világ. Akkori életművükben megfigyelhetők a nyugat-európai művészet divatos irányzataihoz történő igazodások- azzal a kitétellel, hogy mindketten egy-két évtizedes késéssel kapcsolódtak ezekhez. Ez volt az egyik oka, hogy Buday, illetve a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai és Vinkler között nem történt közeledés, annak ellenére, hogy mindketten - egy év különbséggel - elnyerték a Római Magyar Akadémia ösztöndíját. Vinklert - manuális tehetsége és professzionális felkészültsége ellenére - ekkor még konzervatív, akadémista művésznek tartották a Kollégium tagjai. Mint láttuk, a modern művészethez történő igazodása 1937-es párizsi útja, illetve a Kerényi professzor körében betöltött szerepének köszönhető. Ekkor viszont már csak virtuálisan létezett a Kollégium. Igaz, hogy egykori mentoruk, Sík Sándor, illetve egy tagjuk, Baróti Dezső - valamelyes kontinuitást biztosítva- a Kerényi- és Vinkler-féle baráti társaságban is képviselte a Fiatalok szellemiségét és vitte tovább az európai igazodás pislákoló lángját. A korszakban szinte egyetlen számottevőnek tekinthető betelepülés, Gábor Jenő Szegedre költözése sem a város pezsgő képzőművészeti élete szirén hangjainak hívószavára, hanem a történeti szükségszerűség okán történt. 73
