Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nátyi Róbert: Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból
Nátyi Róbert Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból művész számára az arcképben rejlő lehetőségek folyamatos inspirációként szolgáltak. Ebben az időszakban érdeklődése a kubizmus és a futurizmus irányába fordult. A Kentaurok és Lapithák harca színeiben a fekete alakos görög vázák tanulságát mutatja, míg a Tavasz két változatban elkészített, dinamikus kompozíciói igen jól érzékeltetik a klasszikus leány mítoszok szürreális, illetve kubisztikus-futurisztikus patrafrázisait. Ebben az esetben a készítő saját bevallása szerint Kerényi nász mítoszának újraértelmezése jelentett számára motivációt. „Életművem valójában magában hordozta a kérdés magvát, választ a továbbiakban már sohasem kerestem rá Kerényi nélkül" (Vinkler, 1980: 393-410; 403; 12. lábjegyzet). 1942. december 13-án, a DugonicsTársaság szervezésében megrendezték Vinkler első gyűjteményes kiállítását a szegedi Közművelődési Palotában, melyet Sík Sándor nyitott meg. A tárlaton a baráti kör több tagjának portréját is bemutatták, így Szent-Györgyi Albert és Kerényi Károly arcképét is láthatta a közönség. A teljesség kedvéért ehelyütt kell megidéznünk Gábor Jenő (1883-1968) alakját, akinek sorsa, művészpályájának formálódása szoros összefüggésben alakult korával a huszadik század első két harmadával (Hárs, 1968; Pataki, 1994). A pécsi születésű festő a Képzőművészeti Főiskola (1911-1915) elvégzése után Liptószentmiklóson, Gyergyószentmiklóson, Szakolcán és Körmöcbányán rajztanárként dolgozott. 1919-ben Pécsre költözött, ahol kapcsolatba került a Bauhaus fiatalabb generációjának olyan személyiségeivel, mint Forbát Alfréd (1897-1972) vagy Breuer Marcell (1902-1981). Legszorosabb barátságot Molnár Farkassal (1893-1945) ápolt ebben a periódusban. Később a Martyn Ferenccel történt beszélgetések folyományaként az absztrakt festészetre is fölfigyelt. Pécsi időszakában végig rajztanárként működött. Saját stílusának kibontakozása idején, a húszas években a magyar avantgárd Kádár Béla (1877-1956) vagy Scheiber Hugó (1873-1950) által fémjelzett, dekoratív áramlatához csatlakozott. A húszas-harmincas években Párizsban (1926, 1937) és Berlinben (1931) járt tanulmányúton. Tagja volt a KUT-nak, majd az UME-nek is. Ebben a szakaszban képeit az expresszív formanyelv jellemezte, de a kubizmus és a szürrealizmus jegyei is fölismerhetők munkáin. Az évtizedeken keresztül rajzpedagógusként tevékenykedő alkotó 1941 -tői hat éven át élt Szegeden (Nátyi, 2017c: 115-119). 1947-től Budapestre költözött, ahonnan 1966-ban tért vissza Pécsre. Utolsó korszakát Martyn Ferenc befolyására - illetve akkori baráti társasága hatására, akik közé Kassák Lajos és volt középiskolai tanítványa, Gyarmathy Tihamér is tartozott - a nonfiguratív alakításmód jellemezte. A művész 1966 márciusában a Janus Pannonius Múzeum számára papírra vetett visszaemlékezésében így vallott szegedi éveiről: „Egészen más világba kerültem, más festőkollégákkal kerültem kapcsolatba. Szívesen költöztem Szegedre, mert érdekelt a Tisza „vízenjáróinak": a halászoknak, hajósoknak az élete. Nagy hévvel vetettem magam az új témakörbe, és néhány eléggé érdekes kép született meg. De a légkör nem volt az, ami Pécsett volt. 4 festőkollégák a divatos festőiségben úsztak, és engem idegennek éreztek" (Gábor, 1966).16 71
