Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nátyi Róbert: Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból
Nátyi Róbert Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból Szeged város és a XX. század eleji avantgárd mozgalmak kapcsolata nem mentes az ellentmondásoktól. Számos, utóbb világhírű és jelentős, a modern irányzatokban meghatározó szerepet játszó művész pályára bocsátó állomásaként tekinthetett vissza a településre, de szinte egyikük sem helyben alakította ki oeuvre-jét, hanem később, külföldi tartózkodásuk alatt teljesedhettek ki. A múlt század első három évtizedében született modernista mozgalmak Szegedhez kötődő alkotóinak életművei közül az országos szakmai figyelem jóformán csak a nemzetközi nagyságokként számon tartottakra irányult (Moholy, Csáky) (Szelesi, 1981). Az aktivizmus fontos művészeként aposztrofált Gergely Sándor szobrászata már jóval kisebb publicitást kapott. A Csáky árnyékában megbúvó konstruktív alakítás-módokat alkalmazó Bánszky Sándor szobrászati tevékenysége jóformán teljesen feledésbe merült. A 2016-ban a Móra Ferenc Múzeumban megrendezett Moholy és a Szegedi avantgárd emlékkiállítás egyik jelentőségteljes eredménye, hogy a Virág Judit Galériában egy évvel később szervezett Párizs-Budapest kiállításon már szerepeltek művei. Párizsban a Függetlenek Szalonján, a kubistákkal együtt kiállító Kóródy Elemér neve is csak az utóbbi évtizedben került a szakmai kutatás homlokterébe, amikor is 2006-ban a Magyar Nemzeti Galéria Magyar Vadak kiállításán az ő és felesége - a Henry Matisse tanítvány -, Ferentzy Márta művei is bemutatásra kerültek. A megélénkülő érdeklődés ellenére, igazán kiemelkedő - néhány kivételével - műveket a mai napig sem sikerült a házaspár működéséhez kötni. Ugyanezen a fővárosi tárlaton tűnt fel Kukovetz Nana párizsi időszakának kisszámú festménye is, elhelyezve őt a „magyar vadak" gravitációs erőterében, némileg kiemelve a művésznőt az addig elsősorban csak a helytörténeti kutatókat foglalkoztató alkotók sorából. A következő generáció tagjai közül a huszadik század első felének két legjelentősebb Szegedről indult modern grafikusművésze, Buday György (1907-1990) és Vadász Endre (1901-1944) pályája teljesen másképp alakult, mint az előzőeké. Az érzékeny vonalkultúrájú, kifinomult Vadász a két háború közötti rézkarcolás nemzetközileg sokat foglalkoztatott művésze volt. Aktív korszaka kévésé kötődik a városhoz, hiszen kezdeti lépéseit kivéve tanulmányait már nem helyben folytatta, de mindvégig megőrizte kapcsolatait a szülővárossal. A húszas évek végén Debrecenbe került grafikus oeuvre-jének alapos feldolgozását Sz. Kürti Katalinnak köszönhetjük, aki több tanulmányban és katalógusban ismertette a rendkívül gazdag munkásságot (Sz. Kürti, 1978; 1982). Utolsó fontos összefoglalása művészetének - ebbe beleértve a mindig is népszerű táj- és veduta festészetét - a MODEM 2015-ös monografikus kiállítása volt (MODEM, 2015).2 A másik kiemelkedő, Szegedhez is kapcsolódó grafikusi tevékenység Buday György nevéhez fűződik. Annak ellenére, hogy a sokoldalú alkotó, a hatalmas szervezőtehetséggel bíró Buday a szegedi egyetem agrársettlement mozgalmának elindítójaként, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának spiritus rectoraként, a magyar grafika első aranykorának fontos fametsző művészeként, a modern könyvművészeti irányok jelentős alkotójaként, sőt, a modern díszlettervezés egyik 52
