Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Nátyi Róbert: Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból
Nátyi Róbert Szeged képzőművészete a XX. század első felében európai fókuszból Az ország második legnépesebb városává növekvő Szegeden az első világháborút megelőző években persze - más vidéki centrumokhoz hasonlóan - egyszerre többféle stílusirányzat is jelentkezett. Magyar Ede szeceszsziós Reök-palotája (1907) éppúgy meghatározó alkotása a korszaknak, mint Ifj. Vastagh György II. Rákóczi Ferencet ábrázoló akadémista köztéri monumentuma (1912). Sőt - több vidéki városhoz (Nagybánya, Gödöllő, Szolnok) hasonlóan -, ezekben az években már felmerült egy szegedi művésztelep terve is, ami végül ebben az időszakban nem valósult meg. Kivételt képez ez alól az az egyszeri próbálkozás, melynek keretében a Képzőművészeti Főiskola hallgatóival Rudnay Gyula az 1926-os nyarat a város vendégszeretetét élvezve a délvidéki metropoliszban töltötte (Szelesi, 1968). Ez igen érzékenyen érintette a város kultúrakedvelő közönségét, mert a „szomszéd várban", Flódmezővásárhelyen létrejött a század elején a művészeknek egy társulása, sőt, 1912-ben szervezeti keretet is sikerült realizálniuk a Majolika Telep alapításával. Szeged művészeti életében bizonyos időközönként viszszatérő problémaként írtak arról, hogy a város kulturális fejlődését milyen módon vetette vissza, hogy itt nem alakulhatott ki önálló művésziskola, illetve művésztelep. így a helyi krónikások időről-időre sajnálkozva adtak hangot annak a panaszuknak, hogy a város kulturális és szellemi súlyához képest érthetetlen, hogy igazából nem létezik szegedi festészet - úgy, ahogyan azt Szolnok, Vásárhely vagy Kecskemét kapcsán kiemelhették. Az 1900-as évek elejétől Szeged képzőművészete gazdag azokban az életművekben, melyek egy szélesebb európai fókuszból vizsgálva is megállják a helyüket. Az eklektikus, historizáló és a szecessziós épületekkel ékeskedő, gyorsütemben polgárosodó Tisza-parti városban a századfordulótól egyre élénkebbé váló kulturális élet hozadékaként a képzőművészet modernebb irányzatai is meghonosodtak. A városban működött a Szegedi Képzőművészeti Egyesület, mely szervezte a kiállításokat - fokozatosan, türelmes tevékenységgel egyre szélesebbre tárva a modernebb ízlés előtt az addig szűkös mezsgyét, amit a közönség megismerhetett. A század első éveiben megszervezett tavaszi tárlatokon a modern magyar festészet több fontos mestere - köztük Rippl-Rónai József - is részt vett. Az Egyesület működésében rövid időre akkor történt változás, amikor 1909-ben a modernizmus irányában elkötelezett Kun József (1873-1912) író, szerkesztő, műkritikus vette át a titkári teendőket (Szelesi, 1975: 91). Az Egylet funkcionáriusaként, a Közművelődési Palota kiállításainak szervezésében is oroszlánrészt vállalt. Az eredetileg mérnök végzettségű Kun 1902-től a szegedi Fa- és Fémipari Szakiskola, majd 1908-tól az Állami Főreáliskola tanára volt (Tóth, 2010). Korai halálával ez a szépen induló lendület megtörni látszott. Elég, ha ennek bizonyítására ránézünk az 1912. május 12-én megnyílt seregszemle művészeinek jegyzékére. Akkor már a látványfestészet irányába tett engedményeket konstatálhatjuk (Tavaszi tárlat Szegeden, 1912). 51
