Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Medgyesi Konstantin: A "szegedi" Móra Ferenc
Medgyesi Konstantin A„szegedi"Móra Ferenc 1922-ben jelenik meg A festő halála című regénye - innentől egyértelműen kimondható: Móra országosan ismert, ünnepelt regényíró. Egyre inkább nem pusztán szegedi író ő, hanem szerte az országban körberajongott celebritás. Sikere titka: írásaiban is az élőbeszéd látszatát tudja kelteni, s a különböző helyeken - vidéken és Budapesten - szervezett rendezvényeken pedig a szabadelőadás nagymestere. A legenda szerint sokan azért érkeznek más vidékekről Szegedre, a szegedi múzeumba, hogy akár egy rövid időre is megpillanthassák Móra Ferencet. Mórának nem kell elköltöznie Szegedről, hogy országosan tisztelt kulturális tekintély legyen. Szegeden él, de sokat van Budapesten. A saját országos ismertségét nemes egyszerűséggel csak,.országos hírhedtségnek"4 nevezi. Ejtsünk most szót a másik két „csábításról"! 1926- ban felkérik a Magyar Hírlap főszerkesztőjének - nem mond egyből nemet, de utána mégis visszautasítja a kérést: „Ami keveset tudok adni Nektek, azt jobban adhatom innen Szegedről" - írja Móra (Péter, 1989: 108). A Magyar Hírlap tárcaírója lesz mindörökre, az országos lap számára még a halála előtti napokban is küld írást. A másik nagy csábító tényező szintén a húszas évek második feléből: felvetődik, hogy legyen a „vidéki múzeumok országos igazgatóságának" a vezetője. Nem vállalja. Nem akarta elhagyni Szegedet, pedig korlátlan szabadság állt volna a rendelkezésére. Hat hónapnyi hivatali munka mellett hat hónap tanulmányi szabadságban lehetett volna része; de nem ment - maradt Szegeden. 1927- ben egyszer egy nyilvános beszédében arról szól, hogy „Szegeden túl terjedő ambícióim sohasem voltak".5 Szegedről máshonnan, vagyis miként jelenik meg Móra szegedisége, Szeged-képe, amikor külföldön tartózkodik Ha távol van, akkor szereti legjobban Szegedet - a legtöbb szenvedély akkor érződik a várost érintő szövegeiben. Amikor Velencében jár, akkor a tengert és a nagyárvíz utáni Szegedet hasonlítja össze. Velencét látja, de Szeged jut eszébe. Pisa-ban is az ő múzeuma elevenedik meg előtte. így ír: „A mi kultúrpalotánk Szegeden még csak harmincesztendős, de sokkal inkább műemléknek látszik, mint Magasságod [a pisai ferdetorony]. Tudniillik annak [a szegedi kultúrpalotának] már régen nincs egy ép porcikája".6 Bécset a következőképpen illusztrálja: „Kilenc óra után olyan csöndesek az utcák, akár Szegeden. Az autók meg még csöndesebbek, mint otthon”.7 Sevilla-ban az egyik legnagyobb élménye az, hogy egy Szeged-környéki aszszonysággal találkozik, aki spanyol földön, több évi kint tartózkodás után is a szegedi ő-ző nyelvjárást használja. 197
