Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Medgyesi Konstantin: A "szegedi" Móra Ferenc
Medgyesi Konstantin A„szegedi"Móra Ferenc Unokájának, a „Vadembernek" címezve, őt megszólítva - de valójában (mai kifejezéssel: blogszerűen) a közvéleménynek írja egy adriai tengeri útjáról: „Fölhatalmazlak minden olyan hír megcáfolására, mintha én többet sose akarnék visszamenni Szegedre. Nem evett meg se a fiumei cápa és nem kínált meg kultuszminiszterséggel Mussolini sem.... Otthon vagyok egy nap százszor és járok ide-oda a kultúrpalota, meg a Kölcsey utca közt, minta vetélő".8 Ha Móra távol van, gondolatai akkor is az ő városa és az ő múzeuma körül járnak. Amikor azonban Szegeden van, akkor azért szigorúbb a várossal szemben: Móra alapvetően Szeged-kritikus. Van egy 1933-as írása Táncsics Mihályról, amelyben a következőképpen fogalmaz: „Csak az Isten őrizte meg attól, hogy szegedi író nem lett belőle. Hiszen nem mondom, becsukni akkor is becsukhatták volna, de azért még se csinált volna karriert" (Móra, 1936: 56). E gondolat magára vonatkoztatott szomorkás üzenete, hogy aki szegedi író, az bizony nem lehet országosan ismert, befutott közéleti szereplő. Móra halála előtt 1 évvel úgy érezhette; Szegedről ő nem vált sikeres emberré. Móra Szeged metaforái, a szegediséget érintő fogalom-meghatározásai A Lázár György polgármesterről írott nekrológjában Szegedet a „legnagyobb magyar városnak" (Móra, 1936: 164) nevezi. Az első világháború szörnyűségei közepette Szegedről mint „a legderekabb magyar hősök városáról" (Móra, 1936: 167) ír. A Szeged kövei című cikkében Szeged a „mindenkori kultúrváros" (Móra, 1936 [II. kötet]: 92). Huncutabb kedvében - Sopron, a leghűségesebb magyar város mintájára - Szeged a leghűtlenebb város. 1932-ben írja ezt a mókás mondatot: „Most is minden reggel azzal nyitom ki az újságot, hogy ugyan benne van-e már a szabad királyi városságról való ledegradálásunk" (Móra, 1936:18). S végül az identitás, az önkép: félegyházinak vagy szegedinek tekinti magát? 1932-ben a Szegedi Egyetemtől kapott díszdoktori cím ünnepségén, a díszdoktori beszédben őszintén kimondja: önmagát félegyházinak tekinti. Szeged kapcsán magáról mint„befogadottról" szól - azt mondja, olyan ő Szegeden, mint az egyetem: hiszen mindketten máshol „léteztek" korábban, de egy ideje már befogadotti státuszban itt vannak, itt lehetnek Szegeden. És a legfontosabb kötőerő Szegedhez - amint e díszdoktori beszédből is kitetszik - a múzeum: ahogy ő mondja, „a Tisza-parti ház." Idézem: „a Tisza-parti ház, amelybe az Isten életem kenyerét letette".9 Milyen szívbe markoló, mataforikus mórai gondolat: a Kultúrpalota, a múzeum az a hely, ahová az Isten „letette" Móra Ferenc életének kenyerét. A szegedi díszdoktori beszéd után egy hónappal - a halála előtt majdhogynem egy évvel - Félegyházán mond nagyszabású köszöntőt a kiskunfélegyházi öregdiákok találkozóján. Itt hangzanak el e gondolatok: „Meg kell mondanom, optikai csalódás hogy én Szegeden élek, nem pedig itt. Akik az írásaimat ismerik, azok tudják, hogy Félegyházán élek. És én nem vagyok öregdiák, inkább nagyon is kisdiák vagyok. 198
