Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Balog Iván: Hogyan hatott Szeged Bibó Istvánra és Bibó István Szegedre?
Balog Iván Hogyan hatott Szeged Bibó Istvánra és Bibó István Szegedre? bele akarnak szólni abba, hogy mit tanítson (Huszár-Litván-S. Varga, 1995: 261). 1950-ben pedig már el is távolították a karról: szeptember 8-án a kari dékán felsőbb utasításra hivatkozva nyugdíjaztatása iránti kérelem benyújtására szólította fel (Kenedi, 1991: 447). Lett volna alternatíva is: megkaphatta volna a munkajogi tanszéket is, de őt a rendeleti jogágak nem érdekelték (Huszár-Litván-S. Varga, 1995: 263, 389). Október 15-én a szegedi egyetem rendelkezési állományába került, állása pedig az év végével megszűnt. Mivel még nem akart nyugdíjba menni, Budapesten, az Egyetemi Könyvtárban helyezkedettel (Kenedi, 1991:447). Mivel Bibó ezek után Pesten élt és dolgozott, Szegedre gyakorolt hatása csak halála után bontakozhatott ki, mert a diktatúra nem engedte se publikálni, se tanítani. A nyolcvanas években, a diktatúra enyhülése, majd különösen a lengyel Szolidaritás 1980-81-es sikerei után a második nyilvánosságban megkezdődött Bibó reneszánsza hazánkban (Balog 2010, 23-28). Városunkban is elkezdték olvasni írásait az ellenzéki repülőegyetem előadásain, ahol főleg az életmű lelkes kutatója, Szilágyi Sándor előadásai voltak informatívak az érdeklődők - köztük jómagam - számára (Szilágyi, 1985). 1986-ban aztán a hivatalos nyilvánosságban is részleges áttörés következett be, mert a Magvető Kiadó gondozásában megjelent egy háromkötetes válogatás a szerző legfontosabb írásaiból, igaz, az 1956-os írások nélkül (Bibó, 1986). Ennek nyomán Bibót az egyetemen is tanítani kezdték. A Bibó-reneszánsz a rendszerváltás évében, 1989-ben kezdődött el az első nyilvánosságban is. Ez az év valóságos dömpinget hozott e téren: egyre-másra jelentek meg az általa jegyzett írások, a róla szóló cikkek, méltatások, egymást követték a megemlékezések. Ezek közül az egyik legjelentősebb Szegedhez fűződik, ezért érdemes részletesebben szólni róla. Ekkor, 1989 májusában került megrendezésre a Bibó István Emlékbizottság rendezésében Szegeden egy nagyszabású Bibó-konferencia, amelyen vezető magyar értelmiségiek mellett az akkor alakulóban levő pártok is képviseltették magukat (Balog 2010, 73-83). A szervezők Bibó temetésének 10. évfordulója alkalmából, a bibói „népfrontosság" szellemében kívántak fórumot nyújtani egymástól különböző felfogású előadóknak, hogy nézeteiket ütköztessék, de egyúttal - ugyancsak bibói szellemben - közös nevezőt is találjanak. Az emlékezés itt azonban egyúttal konkrétan, itt és most cselekvési programot is magával vont, éspedig olyat, amely hosszú évtizedekre meghatározhatta az ország jövőjét. A Bibó-felejtés ekkorra olyannyira véget ért, hogy Bibó hirtelen a lehető legaktuálisabbá vált. Míg azelőtt a bibóizmus csak a tiltott és a tűrt kategóriában létezhetett, most hirtelen a hivatalos ideológia rangjára kezdett emelkedni. Korábban a margón, maximum félellenzékként hallathatták a hangjukat Bibó hívei. Most jött el a pillanat, amikor „éljen Bibó!"-t kiáltva hatalomra lehetett jutni vagy azt megtartani. Bibó így inkább az apropó volt ahhoz, hogy a rendszerváltás előestéjén a BIEB alakulásán jelen lévő politikai erők a várható gyökeres fordulat utáni időkre készülve felmérjék egymást, és tesztelhessék politikai elképzeléseiket. 127
