Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Marjanucz László: Szeged hosszú 18. százada
Marjanucz László Szeged hosszú 18. százada támaszkodó város így, a maga emberségéből volt kénytelen a török hódoltság kényszerű mulasztásait helyrehozni, egyben a művelődés korszerű formáit meggyökereztetni. Az elmaradt lehetőségek mérgelésével megállapíthatjuk, hogy a szegedi barokk alkotásai annál derekasabbak, mert itt egy polgárváros önérzetes erőfeszítéséiről van szó, amelyet a feudalizmus a maga anyagi erejével nem támogatott. így aztán Szeged a maga bontakozó energiáival ha kissé lassabban is, de annál biztosabban illeszkedett bele ismét az európai kultúra vérkeringésébe, korszerű stílusába. Eszményeit inkább a nyugati felvilágosodásból, a bécsi barokkból, saját népi hagyományaiból merítette, semmint korának hazai feudális szelleméből (Bálint, 1959: 53). A határ kialakulása A XVIII. századra Szegednek 200 000 holdas határa alakult ki. Mamuthatárának jelentőségét adta, hogy Szeged gazdasági életének alapját az állattenyésztés tette ki, így a város elsődleges feladata a legelőkről való gondoskodás volt. A régi rangjáért folytatott küzdelem párosult az egykori birtokok megerősítésének törekvésével. A Tápé és Vártó fölötti földesúri jog elismertetésével nem volt gond, Dorozsma és Szentmihálytelek azonban Szeged közvetlen szomszédságában elterülő kun puszta volt, s egyben kérdéses, hogy ezek Szeged ősi határait jelentették-e. 1702- ben I. Lipót zálogba adta a jászkun területeket a Német Lovagrendnek, s az új birtokos nem ismerte el Szeged Mátyás királytól kapott jogát a kun puszták közös legeltetésére. Orczy István, a jászkunok főkapitánya 1716-ban az állatállomány elkobzásával fenyegette meg a dorozsmai pusztán legeltető szegedieket. Bár a szabadalomlevél 1719-ben elismerte a város jogát a kun puszták közös használatára, hiába, mert még ez évben betelepítették Dorozsmát Mátra-vidéki jobbágyokkal. Innentől kezdve Dorozsma már nem puszta, hanem lakott falu, melynek házhely-tulajdonosai bitorlónak tekintették Szegedet. Az ebből keletkezett per 1737- ben azzal az eredménnyel zárult, hogy Szeged határait hitelesítették. Dorozsma elesett, mert a Jászkunkerület falujának maradt. De Alsó- és Felső-Csengelét a városhoz csatolták, keleti határának a már 1728-ban rögzített Tápé és Algyő-felőli vonalat erősítették meg. 1731-ben királyi adomány útján Kistelek, Röszke, Zákány és Csórva puszták birtokába jutott. Egy év múlva Szeged alsóvárosi határa Röszke hozzácsatolásával vált véglegessé, amikor a szerb határőrök korábbi jogtalan foglalását a demilitarizálás során fölszámolták (Farkas, 1985:174-175). A Temesközből 1718 után állami tulajdonba került Szőreg és vidéke, amelyet kincstári uradalommá szerveztek, s amely 1778-ban a Bánság megszűnése után Torontál megye része lett. II. József a kincstári birtokokat 1781-ben elárvereztette, köztük a szőregi uradalmat is, amely Szeged zálogos birtokába jutott. Szőreg azonban nem volt olyan úrbéres községe Szegednek, mint Tápé vagy Kistelek, mert csak a Kamara felügyelete mellett gyakorolhatta földesúri joghatóságát. Szőreg zálogbirtoka jelentősen hozzájárult Szeged fölvirágzásához a XVIII-XIX. század fordulóján (az 1781-1806 közötti házi kezelés alatt), mert a gabona, dohány és élőállat iránti kereslet fokozódása ugrásszerűen megnövelte a földesúri jövedelmet. 104
