Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Marjanucz László: Szeged hosszú 18. százada
Marjanucz László Szeged hosszú 18. százada nagyságúra növelte, s így igen sok értékes beltelek képződött. A 18. sz. közepére már kialakult a mai Klauzál tér déli vonala, s bontakozik a Kárász, Kígyó és a Háromkorona utca (Máté, 2014:16). Miközben megnagyobbodott a két külváros is, kialakult Szeged legelső újkori városrésze, Rókus. Ott 1731-ben kezdődtek el a házhely-kiosztások. A város népfölöslege, illetve a bevándorló idegenek szegényebb rétege telepedett itt meg. Törzslakossága leginkább Felsőváros, kisebb részben a Palánkés Alsóváros szegény népéből került ki. Vízjárta föld volt, ami miatt a terület nem alkotott összefüggő települési egységet. A szegénységgel küszködő lakosság új, céhes képesítéshez nem kötött, de a városi fejlődéssel szükségessé váló iparágakat teremtett meg: megjelent a juhászat és cincárság (birkavágó mesterség), a sziksósöprés, amiből jött a szappanfőzés. A 18. század végén föllendülő kukoricatermesztés nyomában a disznóhízlalás, a húsipar válik Rókus nevezetes foglalkozásává. Ez fejeződik ki a Kukoricaváros ragadványnévben (Bálint, 1959:62). Átrendeződtek az utak is. A régi Palánk főutcájától (Oskola) nyugatabbra került Szabadkai kapun át a Széchenyi térre vezető Kárász utca alakult ki. Az 1776-ból való Balla-térkép mutatja, hogy Szeged az 1713-as lakott terület 2,5-szörösére terjedt. Ezzel párhuzamosan 1776-ra Felsőváros és Alsóváros elérte az Eugenius-árkot, vagyis a mocsárból kiemelkedő földhátak kezdtek összefüggő városterületté állni. Az észak-déli, tehát a Tisza vonalához igazodó kiterjedés meghaladta a 6 kmt, míg a kelet-nyugati vonal 2 km hosszú volt. Ez megfelelt az ebben az irányban formálódó Rókus Tiszától mért területi távolságának (kb. 2 km). Fontos szerkezeti sajátosság rejlik a térkép föltüntette házszám (2985 db), illetve az 1787-es népszámlálás házszám adata (4043 db) mögött. A különbség oka, hogy a népszámláláskor a külterületet is Szegedhez számították, míg 1776-ban a térkép a megszilárdult telekjogot szemléltette, ami alapján megindult a polgárosodás, s Szeged igazi városi jelleget öltött (Máté, 2014: 17). A különbséget az is magyarázza, hogy Szeged egykori kertesváros jellegéből adódóan a pusztának nem volt állandó lakossága, mert télire beköltözött a pusztai nép a városba, lakóházába. Új városszerkezeti elemnek tekinthető, hogy a Dugonics utcában 1766-ban egy német és magyar iskola működött. Már a várparancsnokság (1686-1715) is erősen támogatta a bevándorló idegenajkú, főleg német elemek beköltözését, akik hamarosan polgárjogot szereztek Szegeden. Belgrád török kézre jutása után (1739) tovább gyarapodott Szeged német lakossága onnan idevándorolt iparosokkal, kereskedőkkel. Mindez hasznára vált a város gazdasági fejlődésének, közművelődésének nem kisrészt iskoláztatásuk révén. 1766-ban nyílt meg a Dugonics téri búzapiac és a Palánk új kapuja, amely a Kálvária-hegyre vezetett rá. Az 1720-ban megszerzett plébániai és oktatási jog birtokában a piaristák a Szent Dömötör templom mellett alakították ki rendházukat és iskolájukat, de 1793-ban elkezdődött új iskolájuk építése is az Oskola utcában. Ezzel, s az 1800 utáni új városházával, valamint a rókusi közkórházzal szépen gyara102
