Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Marjanucz László: Szeged hosszú 18. százada
Marjanucz László Szeged hosszú 18. százada A közügyek szabadságát elsősorban a szabad bíró- és tanácsválasztás, illetve a kegyúri jog garantálta. A városi önállóság alapja, hogy a bíró a 12 fős esküdt-testülettel gyakorolta a joghatóságot. Az esküdtek kollégiuma gyűjtőnéven: szenátus. E tanács állandó, azaz életfogytig választott tagjai a nem hivatásos tanácsnokok, akiket a Szent György napján tartott tisztújításkor helyeztek hivatalba, „oz erényre és értelemre alkalmasabb egyének közül". A város és a várparancsnokság korábbi súrlódásai indokolták még 1723-ban is a következő önérzetes megjegyzést a tanács részéről: „mert ámbár szűrkankóban járunk, azzal nem vagyunk parasztok, hanem privilegiatus polgárok" (Bálint, 1959:55). Polgárnak lenni rangot jelentett, épp ezért a tanács óvatos volt a polgárfölvételeknél. Nem találta elégnek a polgárosítási díj (24 Ft) lefizetését, vizsgálatok alátámasztotta erkölcsös előéletet, anyagi fedezetet és két polgár ajánlását (mint morális kezességet) írt elő a jelentkezők számára. Polgárlevél nélkül viszont a céhek sem fogadtak be senkit, a közéletre való hatásgyakorlásra sem lehetett jogosultságot szerezni. A polgárrá nyilvánításkor még esküt kellett tenni: ha nőtlen, rövidesen megnősül, másrészt nem csinál semmiféle adósságot. E kettővel elejét lehetett venni annak, hogy a város, mint erkölcsi kezes, valamelyik polgára miatt kénytelen legyen a hitelezőt kielégíteni. Nem véletlen tehát, hogy 1828-ban Szeged népességéből (32 000 fő) 1373 fő a polgárjogú lakos, ez az adózók alig 1/4-e. Ugyanis a gyakorlat az volt, hogy a meglévő kiváltságok ellenére csak azok igyekeztek polgárjogot szerezni, akiknek erre föltétien szükségük volt, mint pl. a mesterembereknek (Farkas, 1985: 501). A többiek a kiváltságok-nyújtotta előnyöket mérlegre tették annak terheivel. Városszerkezet és igazgatás A királyi kiváltságlevél a modern közigazgatás szükségességét is maga után vonta. A város igazgatási központja a török időkben Alsóváros volt, ott állt a tanácsháza. Viszont a megyeháza (Provinzhaus) a török időkben a mai szerb templommal szemben állt ideiglenes megyegyűlések színhelyeként. Vagyis Csongrád megye központja is a városban működött, ha nem is állandó jelleggel. A városháza viszont a török után a központba került, mert a régi palánkban a bevándorló lakosság szaporodásával már nem volt megfelelő hely. Az új városháza a nyugat felé való terjeszkedésnek mutatott irányt. Erre az építkezésre más szempontból is szükség volt. Mint láttuk, a város ebben az időben sokat küzdött önállósága, sajátos fejlődésének biztosítása érdekében a várbeli katonai parancsnoksággal. A közigazgatás megsokasodott feladatainak ellátása mellett már tekintélyének védelmében is gondoskodnia kellett egy reprezentatív jellegű városházáról. Ez - az akkor még vízjárta mocsaras részen, szemben a várral - 1728-ban egy katonai mérnöki terv alapján föl is épült. Az Eugenius árka is nyugat felé, épp a tanácsház körül terjesztette ki a Palánk területét. A bevándorló német lakosság itt telepedett le. Egy 1739-es tervrajzon a régi Palánknak„Raitzenstadt", a frissen megszállott területnek „Deutsche Stadt" (Külpalánk) volt a neve. A kifejezések domináns arányra utalnak, egyébként itt is-ott is vegyesen laktak. A szerbek, bunyevácok a török időkben kezdenek betelepedni, de bevándorlásuk a tiszai határőrvidék megalapításával éri el csúcspontját. Az Eugenius árkával körülhatárolt terület a régi Palánkot négyszeres 101
