Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Szellemi kultúra - Utószó
1 Utószó Apátfalva hagyományokban gazdag paraszti kultúrája már az 1920-as évektől magára vonta a néprajzkutatók, szociográfusok figyelmét. Az első, összefoglaló jellegű néprajzi leírás Banner Jánostól, a szegedi egyetem magántanárától származik, aki 1925-ben diafelvételekkel illusztrált előadásban mutatta be a község történetét, éppen csak polgárosodó viseletét, lakóházait és azok berendezését, a Maros menti vízi élet jellegzetességeit. Bár szándékában állt Apátfalva néprajzának részletes feldolgozása, előadásának szövegét és a község korabeli képét híven megörökítő diafelvételek egy részét csak 1989-ben adta közre Tóth Ferenc. A két világháború között jeles néprajzkutatók sora gyűjtött a községben: Gunda Béla 1934-es útja során készített fényképfelvételeket, Fél Edit és K. Kovács László 1937-ben a helyi Gyöngyösbokréta csoport színpadi öltözetére tett a helyi tapasztalatok alapján javaslatot. Az 1960-as években Diószegi Vilmos gyógyító eljárásokat jegyzett fel. A település a Magyar Néprajzi Atlasz egyik kutatópontja volt, a kérdőívek alapján a budapesti egyetem néprajzos hallgatói gyűjtöttek Apátfalván, Morvay Judit vezetésével. Az 1970-es években Halász Péter a helyi termelőszövetkezetek történetének ürügyén a gazdálkodás és a társadalom változását kutatta. A közeli Makó és Szeged muzeológusai is gyakran megfordultak itt, tárgyak és fényképfelvételek sokaságát mentették át az utókornak a két múzeum gyűjteményeiben. Az első tárgygyűjtés alkalmával, 1907-ben több női viseleti darab került a szegedi múzeum néprajzi tárába, melyek a község 19. század végi, pompás öltözetét reprezentálják. A Móra Ferenc Múzeum néprajzosai közül az 1950-es években Nagy Dezső és Szabó Mátyás, később Juhász Antal és T. Knotik Márta is több ízben gyűjtöttek itt. A makói múzeum részéről az 1970-es években Tóth Ferenc és Felföldi László, majd Fejér Gábor végeztek témakutatásokat, illetve tárgygyűjtéseket a községben. Az apátfalviak ragaszkodása régi szokásaikhoz, az öltözetek viszonylag lassú átalakulása, a helyi bútorfestő stílus 20. század eleji megújulása és a lakóházak városi mintát követő, sajátos díszítésű deszkaoromzatai méltán vonzották a kutatókat. A község paraszti kultúrájának monografikus feldolgozását Bálint Sándor is fontosnak tartotta, programszerűen azonban Juhász 519
