Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)

Szellemi kultúra - Polner Zoltán: Hiedelmek és népi imádságok - "Sírva-ríva imádkozik"

Hiedelmek és népi imádságok Kínzó házba, Kínzó udvarba, Kőoszlophoz kötözik, Vasdárdával szurkálják, Ahol égy csepp vér elcseppent. Az angyalok cintányérba szedik, Krisztus elé viszik, Krisztus urunk azt mondja: Aki ezt az imáccságot legalább pénteki Napon elvégzi, A legkisebb körmét se hagyja vétekben. Ámen." (Elmondta: Antal Angéla, 1968.) Édesanyjától tanulta, Antal Mihályné Tóth Máriától, aki 32 éves. Antalné: „Az édesanyámtól tanultam, Balázs Rozália Tóth Józsefné, 53 éves most. Zsidó szol­gáló vót Makón és ott tanulta 16-17 éves korában." Juhász Lászlónét már a hatvanas évek végén megismertem. Tőle több alka­lommal is lejegyeztem imádságát, de hangszalagra mondott több hiedelem­mondát és Krisztus-legendát is. Alább közlöm azt az imádságát, amely Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágékjőtőt lépék című kötetében is megjelent: „Én léfekszek, én ágyamba, Mint Úr jézus koporsójába. Gyűjj el, gyűjj el Szent Illés próféta, Haggy kenjem még házamnak négyszögletit. Fejem fölött szent kérészt, Szívembe' szent kenet. Három angyal őrizzen engémet! Egyik őrizzen éjfélig, Másik reggelig, A harmadik halálom órájáig! Én kimenék szabad fődbe, Főtekinték magos mennybe. Ott látok egy magas tornyot. Kívű’ irgalmas, 431

Next

/
Thumbnails
Contents