Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Táj és település - Tóth Ferenc: Vízi élet - Halászat
Tóth Ferenc Halászat A marosi halászat fénykora a 19. század elejéig tartott. Szirbik Miklós makói prédikátor 1835-ben ugyanis azt írta: „Bővölködött hajdan hallal is, kivált míg az a rétre kimehetvén, ott elszaporodott, s az álló, és folyóvíz egymással közösülésben volt. De már, valamint másutt, úgy itt is attul kezdünk tartani, hogy ezután kívánságúl se fogjuk kapni.”14 A trianoni Magyarországon a marosi halászat máig egyedül Apátfalván él. 1944 előtt húsz család élt a halászatból, 2000-ben csak kettő. Halfajták. A Maros vizében sokfajta hal fordul elő. Pénzes, vagyis pikkelyes hal a süllő, a ponty és a márna. A harcsát a vendéglősök mindig szívesen vásárolták. A kecsege, viza, tok és sőreg keresett, nemes halnak számított. Igen ízletesnek tartották a kárászt, keszeget, a menyhalat, az orsóhalat is. A bucó már kipusztult. Szirbik Miklós az előfordulás szerint így jellemezte: „A benne található hal nemek közül igen egyforma számmal vágynak, a hartsa, tsuka, potyka, kétségé. Potykát fognak 50-60 fontost (egy font = 0,56 kilogramm), harisát pedig mázsást is (1 bécsi mázsa = 56 kilogramm). Kevesebb benne a süllő, kárász, keszeg; még kevesebb a márna, menybarát-orsóhal. Van benne valamelly apró hal neme is, melyet a halászok dürgentsnek neveznek; ízre nézve kellemetes."15 Ladikos vízi közlekedés. Régen, vagyis a halászati szövetkezet megalakulása, a második világháború előtt ketten-hárman fogtak össze.16 Baka Andrásnak Bodó János és Fejes János volt a társa. Kettejüknek, hármójuknak volt egy ladikjuk. A halászladik öt és fél - hat méteres, tehát kisebb a homokosokénál. Azoké három, a halászoké fél köbméteres. A ladik bordázata szerint hétburko- nyos volt. A homokosokéhoz hasonlóan házilagosan készítették; a burkonyokat tölgyfából, az orrát és a farát akácfából, a borítást colos fenyődeszkából. Kívül kátrányozták, tavasszal mindig rendbe hozták. Ha törődtek vele, öt-nyolc évig megtette. A ladikot a följárónál lánccal kötötték ki, le is lakatolták. Volt idő, hogy a kulcsot a határőr-laktanyába le is kellett adni, nehogy az éj leple alatt feketézzenek a románokkal. 14 Szirbik Miklós 1979, 29. 15 Uo. 16 A fejezet leírásában, mint alapvető feldolgozást használtam Felföldi Barnabás: A Maros népi halászata. Pécs, 1992, 48 p. Kézirat, Móra Ferenc Múzeum Néprajzi Adattára 1109-93; Uő: A Maros népi halászata. Hermann Ottó Múzeum Közleményei: 28. Miskolc, 1993, 67-71. 22
