Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
A kora újkori kerámiaegyüttesek régészeti feldolgozása
„CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT...” A KORA ÚJKORI KERÁMIAEGYÜTTESEK FELDOLGOZÁSA 84 A táblázat adataiból is kitűnik, a szélső kategóriák - a nagyfazekak és a bögrék -jóval kisebb arányban képviseltek, ami megfelelhetett a mindennapi használatnak. Kézenfekvő, hogy az ételkészítési, illetve étkezési gyakorlattól és szokásoktól függően a leggyakrabban használt edényekből kellett a legtöbb, és ezek az átlagos méretű edények lehettek.402 Az általam áttekintett anyagban - figyelembe véve egyrészt a kiegészített edények átmérőinek és az edénymagasság arányainak viszonyát, másrészt a régészeti szakirodalom által alkalmazott edénynév-kategóriákat, továbbá a korabeli történeti forrásanyag, elsősorban az árszabások típusneveit, - fazékként határoztam meg a 30 cm-nél kisebb peremátmérőjű, rendszerint 22-24 cm-es szájbőségű edényeket. Kisfazékként értékeltem, a 12 cm átmérő feletti, jellemzően 12-16 cm közötti peremkategóriájú darabokat. Ennek megfelelően a 30 cm vagy annál nagyobb peremméret esetében a nagyfazekak meglétére következtettem,403 míg a 12 cm alattiakat a bögrékhez soroltam. Ha elfogadjuk, hogy a fazéktípusú edények esetében az edénymagasság nem sokkal több, mint a szájátmérő nagysága, - ami a néprajzi adatok alapján maximum 5-10 cm-es eltérést jelent - illetve azt a tényt, hogy a 30 centiméternél magasabb edények a nagyfazekak csoportjába tartozók, akkor a peremátmérők nagysága alapján számolhatunk e tárgycsoport kora újkori jelenlétével. A fazéktípusú edények készítési technikája alapvetően kétféle. Elkülöníthetők a kézi, illetve a gyorskorongon készített kora újkori edények.404 A kézi korongon készített áru száma az ásatásról előkerült kerámiaanyag egészéhez viszonyítva kivételes. A tárgyalt anyagban mindössze 24 db jellegtelen edénytöredéket találtam, közöttük egy részben összeillő, díszített fazék darabjait. Az edény eredetileg széles szájú, rövid, ívesen kihajló nyakú. Pereme tagolt, széle az edény belseje felé ferdén levágott, külső oldalán enyhe plasztikus borda, azzal egy magasságban, a belső oldalon homyolat fut. Az oldalprofil vállbán hangsúlyozott, a fenékrész felé erősen szűkülő. Alja egyenes, fenékpereme nincs. Színe szürkésbama, az edényfal vastag, homokkal és tört kaviccsal soványított, külső felülete az égetés következtében foltos. Az edény vállára díszítésként nagy ívű hullámvonalat karcoltak. A kézi korongolt termékek számos 16-17. századi leletegyüttesből ismertek, főként a 402 KRESZ 1960,356. 403 TJM 99.2.145, TJM 99.2.786, TJM 99.2.172, TJM 99.2.249, TJM 99.2. 552, TJM 99.2.262. 404 A régészeti szakirodalomban használt gyorskorong elnevezés megfelelője az álló tengelyű lábbal hajtott korong (ún. könnyű blokk-korong). Használata, nyugati hatásra, a 15. századtól kezdve terjedt el hazánkban (HOLL 1956, 189).
