Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
Összegzés
„CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT...” ÖSSZEGZÉS 172 ÖSSZEGZÉS Az eddig elvégzett dél-dunántúli és északkelet-magyarországi, hasonló tematikájú elemzésekhez kapcsolódva, ezúttal egy újabb, a kora újkori kerámiakutatás szempontjából fehérfoltként jelenlévő regionális egység kerámiaművessége került feldolgozásra. A tanulmány a hódmezővásárhelyi kora újkori edénykultúra régészeti szempontú tipokronológiai és stíluskritikai értékelésén túl, egy összetett történeti-néprajzi kutatás elvégzésére vállalkozott, két lelőhely 17. századi kerámiaegyütteseinek feldolgozása révén. A régészeti vizsgálat, a korabeli történeti forrásokból kinyerhető ismeretek és a néprajzi adatok összevetése révén, lehetőséget kínált a 17. század végi edénykultúra komplex értékelésére. A feldolgozott ásatási anyagok kronológiailag a magyarországi 17. századi emlékkörhöz kapcsolhatók. Az edénykészlet összetétele és az alkalmazott díszítőtechnikák alapvetően nem térnek el más hazai lelőhely anyagától. A termékek stílusukban egységesek, formájukban és motívumkincsükben a kora újkori helyi magyar fazekasság termékei. A régészeti együtteseket a gyorskorongon készített, mindennapi használatra szánt edények túlsúlya jellemzi. Meghatározóak az írókával díszített, ólommázas tálak és tányérok, az engobe-festéses vászonfazekak és a mázatlan, téglavörös folyadéktároló edények. A 17. századi folyadéktároló- és tálasedények jó része helyben készülhetett, míg a fazékszerű edények nagy része kereskedelmi úton idekerült fazekasáru. Az edényanyag jellemzőit figyelembe véve úgy tűnik, hogy bár az egyes edénytípus-csoportok közös jegyekkel rendelkeznek, a töredékek nem feltétlenül hordozták a kategória jellemzőinek mindegyikét. A lefolytatott kutatás egyértelmü- síteni látszik, hogy az eltérő tipológiai jegyek mögött - pusztán az adott kerámia jellege alapján - sokszor lehetetlen kronológiai és területi sajátosságokat meghatározni, hiszen az egyes edényformák és díszítő technikai eljárások évszázadokon át hagyományozódtak. Különösen igaz ez, az ásatási anyag jelentős részét kitevő, tucatjellegű, vagyoni értéket nem képviselő használati edényekre. A feldolgozás kapcsán egyrészt tipokronológiailag értékeltem a választott leletegyütteseket, másrészt a tényleges vizsgálati időkeret kitágításával, a néprajzi adatokra támaszkodva, vállalkoztam a vásárhelyi népi kerámia korai történetének rekonstruálására, a 19. századi fazekasközpont edényművessége és a kora újkori kerámiakultúra közötti kapcsolatok feltárására, a vásárhelyi kerámia eredetének felderítésére. A két anyagcsoport kerámiaművességének összevetésekor mindvégig szem előtt kell tartani, hogy azok történeti kronológiája eltérő jellegükben és funkciójukban is különbözőek. A néprajzi edényanyag a parasztkerámia reprezentációs korszakához kapcsolható, legfőbb jellemzője a készítési technikák sokfélesége, a különféle díszítőstílusok, a motívumrendszerek változatossága. Ennek a folyamatnak a kiteljesedése a 19. század regionálisan sokszínű parasztkerámiá-
