Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
A hódmezővásárhelyi fazekasközpont
155 „CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT...” A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FAZEKASKÖZPONT lik vissza. A fazekascéh megalakulása 1847. évre tehető.988 A legkorábbi évszámos cserépedények megformálása és díszítésbeli technikái hosszabb fejlődésről és már tapasztalt fazekastudásról tanúskodnak. Az előkerült kora újkori régészeti leletegyüttesek is bizonyítják, hogy a mesterségbeli hagyományok mélyebb gyökérnek, mint az a ránk maradt írott emlékek alapján adatolható. A történeti források, levéltári és anyakönyvi dokumentumok ellenére sem rendelkezünk pontos és megbízható információval az itt élő fazekasok számának alakulását illetően. A városi levéltár legrégebbi, idevonatkozó forrása alapján, 1786- ban, nyolc mester dolgozott Hódmezővásárhelyen. 1787-1797 közötti időszakból tizennégy mester neve ismert.989 990 A fazekascéh megalakulásakor a céhbeli mesterek száma 169, az 1880-as jegyzék szerint már 240."° A vásárhelyi tálasság virágkora az 1860-as évekre esett, amit a városban dolgozó mesterek számának ugrásszerű növekedése bizonyít. Kiss Lajos szerint, létszámuk ekkor elérte a 400-450-et.991 Attól kezdve figyelhető meg a fazekasok helyrajzi elkülönülése, a városrészek szerinti, egymástól eltérő stílusok kialakulása.992 A tabáni mesterek - a tarkatálasok, tarkások —, a tálakon alkalmazott írókázott díszítések színvilága után kapták nevüket. Leggyakrabban sárga - ún. dudi - alapszínre vitték fel a mintát, jellemzően virágot, madarat, kakast festettek. Az ornamensek többnyire sötét színnel megírtak, barnásvörös, sötétbarna, ritkán zöld színűek. Az újvárosi fazekasok többszínmázas edényeket készítettek, sárga, zöld és barna mázat egyaránt alkalmaztak. A minták itt is írókázottak; pirosak, fehérek, zöldek és sötétbarnák. Kiss Lajos kutatásai nyomán tudjuk, ebben a városrészben a 18. század végéig feketeedényt is égettek.993 A harmadik helyrajzi csoportot a csúcsi fazekasok alkották. A Csúcsban élő mestereket az általuk készített edények alapszínéről, fehéredényösöknek, porcelányosoknak nevezték. A csúcsi edények nemcsak formájukban, de díszítőtechnikájukban is eltértek a többi vásárhelyi műhely termékeitől. Ők készítették a legfinomabb kidolgozású tálakat, tányérokat. Az újvárosi tálasanyaggal ellentétben a csúcsi tányérok és tálak pereme keskeny szélű volt. A városrész fazekassága többek között a gipszformába öntött, gerezdes táljairól vált híressé. A formástálak divatja az 1850-es években kezdődött, és használatuk a század végéig kitartott.994 Az 1860-as évektől sajátos, fehér-kék színezésre tértek át az 988 EPERJESSY 1967. 226. 989 NAGY 1987, 11. 990 KRESZ 1991,48. 991 E számadat minden bizonnyal magába foglalta a fazekasokkal együtt dolgozó legények, inasok és a családhoz tartozó író, mintázó asszonyok létszámát is. De ezzel együtt is elmondható, hogy Hódmezővásárhely, az akkori viszonyok szerint, a legnagyobb számú mesterrel dolgozó fazekasközpontok egyike volt (KISS 1964, 354). 992 KRESZ 1991,49. 993 KISS 1964, 370; KRESZ 1961, 153. 994 P. SZALAY 1994, 4-8. kép; KRESZ 1990, 19. kép
