Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
A hódmezővásárhelyi fazekasközpont
151 „CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT...” A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FAZEKASKÖZPONT Országos szinten is lényegesen egységesebb és állandóbb jellegű, mint a 18-19. századforduló mezővárosi, majd falusi népművészete.965 966 A 18. század közepétől, különböző történelmi, társadalmi és gazdasági okok miatt, az alföldi nagyvárosi fazekas-céhesipar válságba jutott. A mesterek számának drasztikus csökkenése és a jellegzetes tárgyegyüttesek hiánya egyértelműen jelezte ezt. A céhek és utódszervezeteik tevékenységüket jobbára a 20. század elejéig még folytatták, bár a vásárlóközönségük jelentős részét elveszítették. Fontos ok volt a városi polgárság igényeinek megváltozása, másrészt a gazdasági és társadalmi fejlődés hatására bekövetkező ünnepi szféra tárgyainak stílusalakulás, a konkurenciaként jelentkező keménycserép, porcelán, valamint a zománcos edények nagymérvű elterjedése. Az újszerű gyári termékek használata főleg a nemesi, majd a nagyvárosi polgárság körében hódított. A fazekasipar alapanyagában és ornamentikájában kevésbé tudott a megváltozott igényekhez és ízléshez alkalmazkodni, nem tudta felvenni a versenyt az egyre növekvő számban megjelenő, nagy mennyiségben és olcsón előállított ipari készítményekkel. A válság éveiben, a városi fazekasok számára a termékszerkezet gyökeres átalakítása, a növekvő paraszti vásárlóerő megnyerése nyújtott kitörési lehetőséget. A váláság folyamata és a céhek kiútkeresése a 18. század második felétől nyomon követhető, amit a városi céhek megszűnése, a kétféle ízlésnek megfelelő kettéválása és a kisebb mezővárosi falusi céhek megalapítása világosan jelez. A nagyvárosi céhek és azok mesterei továbbra is a stílus és technikai tudás közvetítői maradtak, bár a céhiratok hiánya, illetve a későn alapított céhek miatt a Dél-Alföldön ezt a kapcsolatot nehezebb megfogni.956 A fazekasság ágazati tagolódását elsősorban a nyersanyagadottságok befolyásolták, és egyúttal meghatározták a céhek termelését és a központok profilját.967 Tűzállóság szempontjából az agyag tűzálló vagy hőálló (tálasföld) lehet. Az Alföldön található agyag nem tűzálló, így nem alkalmas főző- és sütőedények készítésére, ennek megfelelően a régió ezen edénytípusból „behozatalra” szorult. Az agyagfajták minősége szempontjából Szeged határában a 19. században öt nagyobb agyagbánya említett, melyek agyagát főleg tégla- és épületkerámia előállítására használták, de a források szerint évente, cca. 600-700 köbmétert a szegedi korsósok fogyasztottak. Ugyanezen időszakban Hódmezővásárhelyen három agyagbányáról tudunk: a Papere, a Cigányér és az Újvárosi gödrök köze. 968 A Papere agyagjának színe méregsárga, kiégve piros színt kapott. A Cigányémél bányászható agyag kékesszürke színű, égetés után világosbarna színű, könnyen nyúlt, így főként vékonyfalú edények készítésére volt alkalmas. Ezzel szemben az újvárosi agyag sárga, kemény és szilárd, elsődlegesen fennálló edények előállítá965 FÜVESSY 1994, 112. 966 FÜVESSY 1998, 156. 967 KRESZ 1960,267-377. 968 KALECSINSZKY 1905, 177.
