Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)
14. Bácskai Éva Szeged: Elrabolt ifjúság (A Radó csald történetéből)
már jöttek is érte és vitték. Ő még mindig a sárga csillagos rabokat nézte és tovább mosolygott, pedig addigra az ő sorsa már valószínűleg meg volt pecsételve. Elérkezett március 15-e. A magyar rabokat elfogta a honvágy, és ünnepséget rendeztek a barakkban, emlékezve 1848-ra. Mindenki felállt, és elénekelték a Himnuszt, melyet soha ilyen szépnek nem hallottak. Folytak a könnyek, és csak énekeltek kihúzott hátakkal, átérezve a balsorsot, mely oly régen tép. Az osztrák barakkőr nézte, ezt a síró, éneklő társaságot, és nem értette mi történt. Csak annyit mondott, hogy: Hallják, különös emberek maguk, sírnak és énekelnek egyszerre, ilyet még nem is láttam.” Hiába ők még ilyen körülmények között is, lelkűkben nem izraelita deportáltnak érezték magukat, akit kivetett testéből a haza, hanem csak egyszerűen magyarnak. Hiszen ők évszázadok óta magyarok, és azok is maradnak, amíg csak élnek, és magyarul álmodnak. Azt nem tudták, hogy a deportálások sikeres lebonyolításában a magyar hatóságok olyan eredményesen jártak el, és oly segítőkészek voltak, hogy nélkülük a németeknek esélyük sem lett volna a zsidók elszállításának ilyen mértékű megszervezésére, és kivitelezésére. A leesdorf-badeni gettóba, ebbe a zárt világba is eljutottak bizonyos információk a háború állásáról. Amint szaporodtak a légiriadók, és bombázások, érezték, hogy valami változás jön, valaminek történnie kell. Érdeklődtek a gyárban az osztrák munkásoktól és megtudták, hogy közelednek az orosz felszabadítók. Egyik reggel nem vitték el őket munkára, hanem két részre osztották a társaságot. Időseket, gyermekeket és azok hozzátartozóit különválasztották a munkabíró egyedülállóktól. Az utóbbiak ottmaradtak, míg a többieket, köztük Radóékat is újból marhavagonokban szállították el. A 13-as számú vagonba kellett felkapaszkodniuk. Vica, mivel babonás volt, kérlelte az édesapját, hogy inkább próbáljanak a 12-esbe beszállni.- Kislányom, a sorsunkat úgysem kerülhetjük el, úgyhogy, ha ez jutott nekünk, ide is szállunk fel. Amint rájuk zárták a vagonajtót, abban a pillanatban elkezdtek potyogni a bombák. Ők ott vesztegeltek a sötétben a süvítő lövedékek kereszttüzében. Egy vagon kapott csak találatot, a mellettük lévő 12-es. Abban mindenki meghalt. A 13-asba beszállók légnyomást kaptak, és sokkos állapotba kerültek az ijedtségtől, de ennyivel megúszták. A szerelvényt nem tudták útnak indítani. Délelőttől késő délutánig vesztegeltek étlen-szomjan a lezárt sötét vagonokban. Egyik férfi, aki mindig a Vernichtungs lágert emlegette, és amiről fogalmuk sem volt, hogy mi az, most újból ismételgette a szót.- Most visznek el minket a Vernichtungs lágerbe. Jaj, most következik a Vernichtung.- Mit jelent ez? - kérdezte Vica 252 oooooooooooooooooooo Zsidók Szeged társadalmában
