Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

14. Bácskai Éva Szeged: Elrabolt ifjúság (A Radó csald történetéből)

A vagonban már teljesen sötét volt. Ebből gondolták, hogy már egy napja úton vannak. Órájuk már nem volt, azt régen leadták, így az eltelt időt csak saccolni lehetett. A levegő sűrű, és büdös volt. Az ürülék és az izzadtság szaga keveredett benne. A vödör, mely állandóan körbejárt, már megtelt. Egy terhes nőnek megkezdődtek a fájásai. Orvos ugyan volt a vagonban, de ilyen körülmények között nincs helye a szülésnek.- Még nincs itt az ideje! - sírt a vajúdó asszony. - Lehetetlen, még nincs itt az ideje! Egyfolytában ezt ismételgette. Ekkor érezték, hogy lassít, majd hatalmas rándulással megáll a szerelvény. Már egy napja, hogy úton voltak, vajon megérkeztek? Ez még Magyarország? Latolgatták, hol lehetnek. Mivel már legalább 24 órája utaztak, így valószínűnek tűnt, hogy a határon már túl vannak. Lehetségesnek tartották, hogy Németországba viszik őket, oda viszont ennyi idő alatt nem juthattak el. Kinyílt a vagonajtó. Német katonák ordítoztak, hogy kifelé: - Los! Los! Egy erdős, füves területen voltak, végre megtölthették tüdejüket friss levegővel. Jólesően szívták be a növények frissítő illatát. Az erdő széléhez terelték őket. Ott leheveredtek. A kismama világra hozta koraszülött gyermekét.- Mi történt, miért álltunk itt meg? - kérdezte Vica egy látszólag jól informált embertől.- Állítólag lebombázták a síneket, ezért nem tudnak minket továbbvinni.

Az elcsüggedt embereket hamar elnyomta az álom.

Másnap amint kivilágosodott körülnéztek. Az erdős területen rajtuk és a fegyveres őrökön kívül, csak a sínek mellett veszteglő vagonsort lehetett látni. Nagyon éhesek voltak. A náluk lévő ételt be kellett osztani, ezért csak pár falatot ettek minden nap. Szükségletüket az erdőben végezték. Papír helyett hatalmas lapuleveleket használtak. Többekben megfordult a szökés gondolata. Éjszaka lehetséges lett volna, de azt sem tudták hol vannak, és ha elkapnak valakit, azt biztosan lelövik. Legalábbis ezt ordították, amikor leszállították őket. Négy éjszakát és nappalt töltöttek el a puszta közepén, azután ismét beterelték az embereket a sötét marhavagonokba. Még sokáig vesztegeltek, majd végre megindultak, érzésük szerint egy másik irányba.

Miközben a kecskeméti elit zsidókból álló szállítmány már túl volt az elosztáson: krematórium felé, vagy munkára, addig helyettük a második szegedi transzport Auschwitz helyett Ausztria felé vette az irányt.

Első állomásként megérkeztek egy nagy elosztóhelyre, Straßhofba. Mire Radóék leszálltak nem érezték a lábukat, de amint ránéztek, majd a többiekére, megrémültek a látványtól, olyan dagadt volt mindenkié. Kimondhatatlan éhséget éreztek. Az élelmük is rég elfogyott már. A hatalmas területen, ahová behajtották őket, és amerre a szemük ellátott, barakképületek sorakoztak. Éppen egy nagy kondérból osztották az embereknek a levest. Mindjárt ők is kaptak a kezükbe

Zsidók Szeged társadalmában

<X>Ö000^<X><>00<><XXX>00<> 247