Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)
14. Bácskai Éva Szeged: Elrabolt ifjúság (A Radó csald történetéből)
egy-egy csajkát. Dörgemüse névre hallgatott az edényben lévő borzadály, ami szárított marharépából és valamiféle káposztából főzött, büdös, és rémes ízű leves volt. Kukacok úszkáltak benne. Kalóriaértéke nem volt, de legalább valami meleg került a gyomorba. Eleinte nem bírták lenyelni, de pár nap múlva már falták. Nem volt más. Éjszaka látogatókat kaptak. Elég apró lények voltak, de az biztos, hogy aludni nem lehetett tőlük. Poloskák rohangáltak a priccseken fekvő embereken, és szívták a vérüket. Hetekig nem tudták mi lesz velük, csak annyit, hogy valahová elviszik hamarosan őket. Egyik reggel arra ébredtek, hogy: - Los! Los! - hangzott a már jól ismert „nóta”, és a barakkokból terelték kifelé a zsidókat, ismét 70-80 embert egy vagonba. Megint a vödrök, a büdös és a félelem. Úton voltak. Nem tudni mennyi ideig tartott az utazás, hiszen összefolytak az éjjelek és a nappalok. Amikor leszálltak, közölték velük, hogy Ausztriában vannak, a Bécs melletti Leesdorf Badenban. Itt már kisebb barakkok álltak, mint Straßhofban. Egy-egy fából készült barakk hatvanhárom embert tudott befogadni. Belül szintén fa válaszfalak tagolták „szobákká" a helységet, ajtók helyett pedig pokrócokkal lehetett lefüggönyözni. A hatvanhárom embernek egy mosakodó helyisége volt, ami úgy nézett ki, hogy a földön állt egy alumínium vályú, felette pedig volt egy zuhanyzórózsa, amelyből hideg víz folyt. Szappant mindig adtak, „RJF” felirattal, ami annyit jelentett, hogy Reine Jüdische Fett. Tiszta zsidó zsír. Szerencsére ezt akkor még nem tudták. WC az udvaron volt, jó messze a barakkoktól és természetesen nem angol rendszerű. A barakk, ahol a Radó család helyet kapott, három részre volt tagolva, melyet közlekedők választottak el egymástól, és ezekben egy-egy tűzhely állt, amin a vacsorát lehetett megmelegíteni. Szóval huszonegy embernek jutott egy melegítőhely. Ez a barakk a Wiener Localbahn vasúti társaságé volt. Már a megérkezés utáni reggelen villanyvonattal szállították őket Inzersdorfba munkára, mely minden nap reggel hat órakor kezdődött. Körülbelül egy- egy órát kellett utazni, oda és vissza. Ezért azután naponta hajnalban volt az ébresztő. Amíg a felnőttek dolgoztak, addig a tábor nagyobb gyermekei vigyáztak a csecsemőkre. Este hét órára általában elfoglalták a barakkban a helyüket, „otthon” voltak. A vállalaton belül különböző helyeken dolgoztatták a zsidókat. Vica a remízbe, a vonatok aljának tisztításához volt beosztva. A felemelt vonat alá állt, és az olajos piszkot drótkefével és ronggyal tisztította. Minden nap 12 órát dolgozott, és 2 órát utazott oda-vissza. Éjjel ugyanolyan látogatók sokasága lakmározott a testeken, mint Straßhofban. Nemigen lehetett aludni tőlük. Fürtökben csüngtek az élősködők. Alig várták a reggelt. Munkába indulás előtt minden nap pótkávét kaptak, és néhanapján marmaládét, vagy melaszt édesítőszer gyanánt. Kenyéradagjukat négy napra előre kiosztották. Ez fűrészporral kevert, súlyos és íztelen, de életmentő dolog volt, viszont három nap után már elrághatatlanná vált. Az „ebédet”, vagyis a Straßhofbol már jól ismert Dörgemüsét a gyár konyhájában készítették, és a zsidók nagy kondérokban 248 oooooooooooooooooooo Zsidók Szeged társadalmában
