Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

1. Marjanucz László: A szegedi zsidóság a neoabszolutizmus korában (1849-1967) (Adalékok a szegedi zsidók 19. századi helyzetéhez)

Marjanucz László A szegedi zsidóság a neoabszolutizmus korában (1849-1967) Adalékok a szegedi zsidók 19. századi helyzetéhez A zsidók csoportosan, hatóságilag engedélyezve és nyilvántartva 1786 óta vannak jelen a város életében. Munkájukkal, anyagi és szellemi erőfeszítéseikkel hozzájárultak Szeged társadalmának polgárosodásához, gazdaságának kapitalizálódásához. Működésükhöz a város szolgáltatta az igazgatási és jogi kereteket, míg a befogadó társadalom a betelepülő idegenekkel együtt az egzisztenciális egymásrautaltság állapotát kellett, hogy szokják. Bonyolult kölcsönhatás alakult ki a két csoport között az élet minden területén. Tanulmányunkban főként a gazdasági életlehetőségek alakulását követjük nyomon a rendi és polgári világ időbeli határvonalán, a 19. század kezdetétől a '60-as évek végéig. De kitérünk a két társadalmi csoport közötti viszony tartalmára, az izraelita hitközség beléletének főbb tényezőire. Szeged vallási megoszlása Évszám 1828 1857 1869 Össznépesség 32 688 62 700 70 179 Ebből: Római katolikus 30 148 59 248 65 455 Görög keleti 1 618 253 484 Ágostai ev. 55 75 234 Református 39 93 42201 Izraelita 759 1991 3 528 A helyzetfelmérés kiindulópontja, a zsidóság lakosságon belüli számbeli súlyának a megállapítása. Három időmetszetben mutatja táblázatunk az össznépesség nagyságát, illetve annak felekezeti tagolódását. 01 Kováts Zoltán: Népesedési viszonyok. In: Szeged története 2. Szerk.: Farkas József. Szeged, 1985.169. CSML 1V/B 1107.h. Orts-Übersicht von Szegedin- Szeged városi helységi átnézet az 1857. október 31-i létszám szerint. 1858. február 21. Magyar Statisztikai Közlemények Új sorozat, 42. k. A népesség főbb adatai 1869-1910. 802. Somogyi Könyvtár C.c. 75/a. „Szeged sz. kir. város tekintetes tanácsának jelentése Mészáros György főjegyzőnek a népszámlálás eredményéről.” (1869/755-843) 12 <xxxxxx>oo<xxxxxx>c><xx> Zsidók Szeged társadalmában

Next

/
Thumbnails
Contents