„Jaj, de szépen harangoznak..." Válogatás a Móra Ferenc Múzeum népzenei fonográf felvételeiből (Szeged, 2014)
A múzeumok gondosan őrzött tárgyai múltunk megismerését és így jelenünk jobb megértését szolgálják. F. régi tárgyak között - sajátos módon a - zene, a dal is megtalálható fonográf hengerek viaszba karcolt barázdáin. Európa egyik legrégibb népzenei fonogram gyűjteménye a budapesti Néprajzi Múzeum tulajdona. A felvételeket kiváló néprajzosok és zenészek készítették a 19. század utolsó évtizedének derekától, köztük Vikár Béla, Sebestyén Gyula, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtba László. A szegedi múzeum népzenei fonográf felvételei sokkal későbbiek - zömük 1950—51-ből való -, mégis igen jelentős értéket képviselnek. Többnyire olyan településekről kapunk ugyanis általuk hangzó híradást, amelyek dalait a korábbi gyűjtések csak papíron, írott formában rögzítették. Az ötvenes évekkel véget ér a fonográf bő fél évszázadot átfogó használata, és felváltja a jóval könnyebben kezelhető, kényelmesebben szállítható mag- netolon. A hangrögzítés technikája és minősége azóta is egyre tökéletesedik, közben azonban egyre kevesebb marad a megörökítésre érdemes elmúló világból, az egykori színes, változatos és mégis egységes népi kultúrából. A Szegedi Móra Ferenc Múzeum állománya mintegy 160 henger, közel ötszáz dal felvétele. A gyűjtések helyszíne Csongrád, Szegvár, Orosháza, Hódmezővásárhely, illetőleg Tápé, Algyő, Domaszék, Kiskundorozsma, Kiszombor. (Ezek közül csak Szegváron és Kiskundorozsmán készült korábban felvétel.) A gyűjtők: Dr. Szeghy Endre főiskolai tanár, aki Domaszéken és Kiszomborban dolgozott fonográffal 1943-ban, valamint Dr. Péczely Attila, aki az összes többi felsorolt helységben (köztük is főként Hódmezővásárhelyen és Tápén) gyűjtött 1951-52 között. Mindkettőjük munkássága szorosan kapcsolódik Szegedhez, illetőleg a Dél-Alföldhöz. Szeghy Szegeden élt és dolgozott, mint főiskolai zenetanár, Péczely 1949-től a szegedi, 1953-tól a hódmezővásárhelyi múzeum munkatársa volt. Fonográf felvételeik kiterjedt népzenegyűjtői tevékenységüket példázzák, ám a szegedi múzeum számos helyszíni lejegyzésüket is őrzi. Péczely kottás kiadványokkal is támogatta népzenéid-, népszerűsítésének ügyét, melyekbe saját gyűjtéséből is bőven válogatott (Vásárhelyi népdalok 1932, 103 népdal 1939, Dunántúli daloskönyv 1947, Rózsa 1953,21971). A jelen Cl)-összeállítás hódmezővásárhelyi és tápai, kisebb számban algyői, domaszéki, kiskundorozsmai és kiszombori dalokat tartalmaz. A 66 dalt, illetve éneket húsz, főként idős énekestől vették fonográfra, olyanoktól, akik még a 19. század 60-90-es éveiben születtek. A közreadás sorrendjének kialakításához földrajzi szempontot választottunk, ezen belül, ha egyes énekesek több dallal is szerepelnek, akkor azokat egymás mellé tettük. Az összeállítás utolsó harmada jeles napokhoz vagy időszakokhoz kapcsolódó énekeket, köszöntőket foglal magában, sorrendjük az előzőektől eltérően az egyházi év beosztását követi. Ez az egy órányi hanganyag a maga korlátozott terjedelmében is áttekintést nyújt az 1950-es évek elejének zenei- és folklór-világáról, bemutatja annak 3
