„Jaj, de szépen harangoznak..." Válogatás a Móra Ferenc Múzeum népzenei fonográf felvételeiből (Szeged, 2014)
történeti rétegzettségét, a szájhagyományban élő különféle stílusú és korú, autochton és jövevény dallamokat. Műfaji megoszlásuk változatos, lírai dal, ballada, ponyvái história, egyházi népének és paródia, lakodalmi kurjantás és jeles napi rigmus egyaránt megtalálható köztük. A dalokhoz fűzött jegyzetekben a gyűjtési adatok után a fonográf jelzete (SzF) és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében lévő hanglemez másolat jelzete (AP) olvasható. Ugyanitt utalás történik a tájjal kapcsolatos zenei publikációkra (Kiss Lajos: Régi népdalok Hódmezővásárhelyről 1927; Bálint Sándor: Szeged népe. Új gyűjtés 1933; Bálint Sándor: A szögedi nemzet. Harmadik rész 1980: Paksa Katalin: A szögedi nemzet zenéje 1980; Paksa Katalin-Németh István: Magyar népzenei antológia. Alföld 1994; továbbá A Magyar Népzene Tára kötetei), melyek a dalok alföldi változatköréről is tájékoztatnak. Összeállításunkból a töredékes, zavaros, hamis felvételeket természetesen kihagytuk, és nem jöhettek számításba a legújabb időben falura került műdalok sem, amelyek még nem épültek be a hagyományba. Ami a hangminőséget illeti, a nagyon torz, erősen zajos felvéltelek közlésétől, még az igazán jó dallamok esetében is, le kellett mondanunk. A fonográf szokásos gyarlóságait Németh István hangmérnök szűréssel tompította, az apróbb hibákat restaurálta. A felvételeket hallgatva nem felejtkezhetünk meg arról, hogy az előadók személyes hangvételű, bensőséges, oldott éneklése, vagy éppen felszabadult, táncos ritmusú, jóízű nótázása, melyben még a hagyomány otthonossága szólal meg, voltaképpen csoda, hiszen e hangdokumentumok abból az időből származnak, amikor a legkíméletlenebb politikai nyomás nehezedett a parasztságra, amikor végbement az egyéni paraszti gazdálkodás fölszámolása. Szellemi örökségüket a legnagyobb megbecsülés illeti. Paksa Katalin 4
