Bárkányi Ildikó (szerk.): Szöged hírös város ... : Állandó néprajzi kiállítás (Szeged, 2013)

KÉSES MESTERSÉG - Kékfestő

központjaiból (London, Hamburg, Svájc) hozatták. A gyárban 60 férfi és 30 női munkás dolgozott az 1870-es években. A mesterség felvirágzását a kékfestő kelméből készült utcai és félünnepi ruhák térhódításának köszönhette, melyekhez a helyi műhelyekben előállított alapanyagot használták fel. A századfordulón tizenhárom kékfestő mestert tartottak számon a városban. Portékájukat a Széchenyi téren, sátrakban árulták, és vásározni is eljártak vele. A kékfestett kelme alapanyaga a 20. században a molinó, és az ünnepibb alkalomra való, jobb tartású sifon (pamutvászon) volt. A vásznat előbb szódás vízben kifőzték, kifehérítették, majd megszárították. Ezután gyengén kikeményítették, majd kisimították, átmángorolták. Az így előkészített vászon tarkázását, mintázását egy széles, párnázott asztalon végezték, a papnak nevezett, sűrű pép és a mintafák segítségével. A mintafák, vagy dúcok gőzölt keményfából készültek. A mintát előbb felrajzolták az aljára, majd kifaragták. Másik eljárás szerint a fát a kontúroknak megfelelően kivésték és vékony rézlemezt, rézdrótot erősítettek bele. A mintázás nagy pontosságot igénylő kézi munka volt, nagyobb műhelyekben tarkázó géppel, peratinnal helyettesítették. Mintafa a Wiedermann műhelyből Kékfestő mintakönyv