Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Szabó Tamás: Rejtőző angyal az Enyedi-Zsótér család birtokában és a szegedi múzeum gyűjteményében
A kétes attribúciót tovább bonyolította, hogy a 19. század végének egyik legkiválóbb, tragikus sorsú reneszánszszakértője, Puls^kg Karolj (1853—1899), az Országos Képtár igazgatója, mint említettük, a művet Cristofano Allori alkotásának ismerte el. Ugyanígy említi a képet az 1903-ban a Művészet című folyóiratban megjelent, Budapest magánképtárai — Az Enyedi-gyűjtemény című hosszú elemző írásában Diner (Diener)-Dénes József (1857—1937) újságíró, esztéta — 1918-ban a Károlyi-, majd 1919-ben a Berinkey- kormány külügyi államtitkára: „Egy másik kép, az Angyali üdvözlet (fára festve 155'X 155 cm), rendkívül édeskés, a mozdulatok s káváit a ke^ek modorosak, miért is Cristofano Allorit mondhatjuk szerzőjének. ” (Diner 1903,50—56) A műgyűjtő halála és a szegedi mauzóleum 1905. december 6-án az Enyedi házaspár Zimányi Alajos királyi közjegyző előtt kelt, tanúkkal — barátaikkal, dr Bäck Hugó és dr. Ragályi Lajos ügyvédekkel - hitelesített 749/ 1905. számú „Kölcsönös végrendeletében is megerősítette azt a közös „óhajukat”, hogy a túlélő hitvestárs a teljes műkincsgyűjteményt a szegedi múzeumra hagyatékozza. Enyedi ezt korábban több ízben számos fórumon és baráti körben kifejtette, többek között Térey Gábor előtt is: „Enyedi Lukács nem csak a képzőművészetek iránti meleg érzésből gyűjtött, hanem azpn céltudatos és nemes intencióból is, hogy halála után gyűjteményét teljes egészében a szegedi múzeum gyűjteményének gyarapítására szánja. ” (Térey 1913) 1906 tavaszától a műgyűjtő egészségi állapota egyre rosszabb lett. Feleségének Mikszáth Kálmánhoz Horpács- ra küldött aggódó üzenetére az író június 20-án így válaszolt: „ Tisztelt Méltóságos Asszony! Mivelhogy 15-ike óta Horpácson vagyok, a kártyát, hogy Lukács megint nem jól érzj magát, csak ma kaptam meg. Igen meglep ez engem, s mindnyájunkat szomorúsággal tölt el. Hiszen már jobban volt, s két kilót hízott- állítás szerint. Túl hittem őt minden bajon már. És reményiem is az Istentől, hogy ez csak múló rosszullét. Ha otthon kapom a Méltóságod értesítését, természetes, hogy első dolgom lett volna őt meglátogatni. De én már egy csöppet se aggódtam, sőt azyal az ideával foglalkoztam, hogy miképp csábítsam ide egy kis falusi levegőre. Ha beteg volna még most is, s ha a méltóságos asszony gondolja, hogy könnyebbséget vagy egy kis felvidámítást okozna az én jelenlétem, kérek alássan értesítést, azonnal fogatok és felszaladok Pestre egy-két napra. Bár mi most már mindnyájan itt vagyunk. Az építkezés utolsó részei folynak. Ilonka még mindig beteg, de a levegőjót tesz ne^> s valamivel vidámabb hangulatú. 0 is őszinte szívből aggódik kedves Lukácsunk miatt. Horpács, 20.jún. (este) 1906 Kezeit csókolva maradtam igaz tisztelője Mikszáth Kálmán Levélcím: Horpács. Nógrádmegye Táviratcím: Horpács, Nógrádvadkerttöl küldönccel” (Mikszáth 285. levél) Másnap, 1906. június 21-én Enyedi Lukács az otthonában elhunyt. Holttestét a római katolikus egyház szertardeteriorating. In response to a worried letter by his wife to Kálmán Mikszáth, the author wrote on June 20: ‘Dear Madam, since as I have been staying in the provinces since 15 June, I havejust received your card saying that Lukács is unwell again. It very much surprises me and fills us all with sorrow. He was better and had put on two kilos — as I was informed. I thought the problems were over. And I hope from God that it will only be a passing relapse. Had I received your note, naturally I would have visited him immediately. But I was no longer worried, and even entertained the idea of tempting him to have some fresh air in my village. Should he still be ill, and if you think that my presence would relieve him or cheer him up, please let me know and I will go to Budapestfora day or two at once. All of us are staying here. The construction is being completed. Ilonka is still ill, but the air is doing her good and she is now in a more cheerful mood. She is also sincerely worried about our dear Lukács. Horpács, June, 20 (in the evening), 1906. Kissingyour hands, yours truly, Kálmán Mikszáth. Mail address: Horpács. Nógrádmegye Telegraph. Horpács, by courierfrom Nógrádvadkert” (Mikszáth, letter 285) The next day, on June 21,1906, Lukács Enyedi died in his home. The last rites of the Catholic Church were performed and on June 23 the body was taken to his beloved city, Szeged. His body was laid in state in the entrance hall of the Cultural Palace, which hosted the museum. Mayor György Lázár (1851—1915) and István Tömörkény (1866—1917), director of the institution, made the funeral orations. Enyedi was buried in the old family vault in Szeged’s Deszkás Cemetery (death notice, 1906). The daily Szegedi Napló published a sympathetic report about the funeral on June 22,1906: [...] ‘since death took his talented and artistically-minded son, then his daughter, who had inherited the father's excellent sense of aesthetics, his strength was compromised. ’ He died, convinced that the future of his collection was arranged... * Three months after the funeral, and after he had returned from the Croatian resort, Mikszáth remembered his friend in a letter written to the widow on September 11, 1906: “Madame, having returnedfrom Cirkvenica where I spent a few weeks with my family, 1 came uponyourprecious letteryesterday. I am very glad that my book has diverted your mindfrom your deep mourning for a few moments; I share that mourning more than everyday people in everyday life feel over the loss of a friend. I miss Lukács. I feel that each day. As if the world were empty. Is that surprising? He was not only a friend, but an advisor, someone that encouraged me. With him I discussed my literary plans, and I was writingforhim. For him in thefirst place. When I had some good idea, my first joy was to wonder how he would react to it. As long as I live, I will always regret that I went to Horpács so early and that I could not meet him once again. Andi could not attend his funeral; I learnt about his death on the day of the funeral from the local paper — because of the contemptible communication in the 108 GIORGIO VASARI 1511-1574
