Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Szabó Tamás: Rejtőző angyal az Enyedi-Zsótér család birtokában és a szegedi múzeum gyűjteményében
szült fotográfiák is bizonyítják — az akkortájt térhódításnak indult új lakberendezési irányzat uralta, mely a korábbi stílusegység és áttekinthetőség helyett a tudatosan vállalt zsúfoltságra, gazdagságra és aszimmetrikus elrendezésre törekedett. Ezt a stílust Hans Makart (1840—1884) osztrák festő után — az 1870-ben felépített bécsi műtermének enteriőrjeiről — korábban Makart-stílusnak nevezték. E nagy megbecsülésnek örvendő művész dekoratív hatású akadémikus festményeivel elkápráztatta a császári főváros és Budapest pompakedvelő lakóit, sőt az építészetre, az iparművészedre és az öltözködésre is hatott. Ugyanakkor az atelier tulajdonosa művészként nyúlt a régi tárgyakhoz, és a különböző korszakokból származó műalkotások újszerű társításával hozta létre az enteriőr — önmagára mint művészre utaló - reprezentációját. A századvég és a századelő atelier stílusának inspiráló hatása alól a műgyűjtők sem vonhatták ki magukat. Az a szabadság, melyet az új lakberendezési divat tett lehetővé, a gyűjtemény létrehozóját nem csak birtokosként, hanem a művek újra- vagy átértelmezőjeként is engedte érvényesülni. Az atelier stílusú berendezéseknél az egyik legfontosabb szempontnak a műalkotások egyedi kvalitásának felismerését, más művészi minőségekkel való társítását tartották. E tekintetben a gyűjtő nemegyszer speciális szakértők segítségére szorult. Fontosnak számított, hogy a gyűjtemény diktálta újszerű „stíluslátomást” a modern műtárgyak ne zavarják meg. Az enteriőr kialakításánál hűen elkészített másolatok, stílszerű tapéták, textilek, bútorok és falburkolatok felhasználására is sor került. Az utánzatokat a magas színvonalon dolgozó, Bécsben és Pesten egyaránt működő Schmidt-féle bútorgyár készítette. E kiváló cég belsőépítészeti, bútorszállító munkáiról tanúskodtak az Andrássy úti Herzog-palota enteriőrj ei is (Sinkó 2004,26—29). A századforduló körül — s különösen a világháború előtt — létrejövő nagypolgári műgyűjtői enteriőrökre általában jellemzőek voltak a fentebb leírt jegyek. Az enteriőr keltette benyomásban a tárgyak diktálta látszólagos stilisztikai zűrzavar uralkodott. * A páradanul gazdag műtárgyegyüttesből a Szegedre jutott reneszánsz tondónak a legkorábbról — a 19. század végéről — név szerint ismert tulajdonosa Csáki Illés budapesti műgyűjtő volt. Ezt Térej Gábor (1864—1927), a Szép- művészeti Múzeum címzetes igazgatója, udvari tanácsos rögzítette 1913-ban. E tulajdonostól — akiről semmit nem tudunk — vásárolta a képet 1896-ban Enyedi, aki már a fővárosba költözése előtt több magyar és külföldi, főleg olasz és németalföldi mester munkáját birtokolta. Később az Enyedi-villába került Zsótér Andor András (1824—1906) vagyonos gabona- és borkereskedőnek, a Szeged—Csongrádi Takarékpénztár 55 évig volt tiszteletbeli elnökének családi képgyűjteményéből néhány 19. századi magyar festő, mint pl. id. Markó Károly (1791—1860) alkotása is. Térey Gábor az Enyedi-gyűjteményt ismertető kézirat katalógusában ezt írta: „Enyedi Lukács nejével számos külföldi utazást tett, s ilyenkor sok és értékes műalkotást vásárolt. Nagy lelkesedéssel, őszinte szeretettel és jó ízléssel sikerült nekik egy tekintélyes gyűjteményt összehozniuk: értékes régi festményeket, antik plasztikát, késő középkori és renaissance szobrokat és domborműveket. ” objects. For interiors arranged in the atelier style, one of the most important aspects was to recognise the unique qualities of each piece and associate them with other artistic values. In this endeavour the collector often required help from specialists. It was also important that the new ‘vision of style’ dominated by the collection itself should not be disturbed by modern objects. The interior was completed with creditable copies, period wallpaper and upholstery, furniture and wooden panelling. A specialist in high quality reproduction furniture was the Schmidt company working both in Vienna and Budapest, whose furniture and interior design dominated the Herzog Palace in Andrássy Boulevard (Sinkó 2004,26—29). The collectors’ interiors of the haute bourgeoisie created at the turn of the century — especially before World War I — were in general characterised by the features described above. The first impression of the interior was that of an apparent chaos of styles. * In 1913, the director of the Museum of Fine Arts and Royal Councillor Gábor Térey (1864—1927) noted that the first known owner of the tondo was Illés Csáki, an art collector from Budapest, who owned the painting in the late 19th century. Enyedi bought the picture from this hitherto undiscovered owner in 1896, and had had several Hungarian and foreign (mosdy Italian and Flemish) paintings in his possession before moving to Budapest. Later the Enyedi villa hosted some Hungarian paintings such as a work by Károly Markó, Sr (1791—1860) from the collection of Andor András Zsótér (1824—1906), a wealthy corn and wine merchant, who was honorary president of the Szeged-Csongrád Savings Bank for 55 years. Gábor Térey wrote in his catalogue of the Enyedi Collection: Lukács Enyedi and his wife made a number of foreign trips and purchased many valuable paintings. With a lot of enthusiasm, sincere love of art and good taste they managed to build a remarkable collection: valuable old paintings, antique plaques, late medieval and Renaissance statues and reliefs. ’ Fifty-three valuable pieces, including the tondo, were presented at an exhibition between September 20 and November 1 1902 in the Art Gallery under the auspices of the Doctors’ Association of Budapest (Sinkó 1981, 15). The exhibition, displaying pieces from a number of private collections, was initiated by the vice president of the Association, radiologist Dr Gyula Elischer (1875—1929), head of the first X-ray department in Hungary, himself a noted collector and patron of art. That event was the first large-scale exhibition to present collections owned by the new middle class rather than the aristocratic and noble families. The lavish selection from the Italian and Flemish pictures of the Enyedi—Zsótér couple was exhibited in Cabinet IV, where the tondo was labelled as a painting by the Florentine Cristofano Allori (1577—1621) (Exhibition catalogue no. 1902. 26. 253.). The 870 pieces occupied all the exhibition rooms of the Art Gallery. The owners provided information on the paintings they owned (such as on attribution). The organising committee did not check the veracity of this information, which often proved to be inaccurate (Juhász 2007,5). 106 GIORGIO VASARI 1511-1574
