Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)

Kora rézkori, késő bronzkori és Árpád-kori objektumok Makó, Igási út lelőhelyen

M43 23. LELŐHELY 29 Az Árpád-kori objektu­mok (gödrök, vízelvezető- és kerítőárkok) szórtan jelentkeztek. Közülük kiemel­kednek a nagy alapterületet átölelő kerítőárkok, illetve az ÉNy-DK tengelyű, nyeregtetős, 8-12 m2 alapterületű házak, melyek egymástól 10-12 m-re, egyesével vagy pár­ban kerültek elő. A házakban a ház falából kiugró, vagy pedig a ház északi sarkába vájt kemencéket bontottunk ki. Ez utóbbi esetben a kemence hátsó és keleti fala a ház fala is volt egyben. Az egyik ház kemencéjének szájnyílása előtt őrlőkőből és tég­lákból álló omladékot figyeltünk meg. Több ház kemencéjének szájnyílása előtt volt egy másik, erősen átégett sütőfelület. Két ház kemencével szemközti oldalán figyeltünk meg bejá­ratot. A szabadtéri kemen­cék a házaktól távolabb, a vízelvezető árkok köze­lében kerültek elő. Több kemence 2-3 cm vastag sütő­felülete alatt találtunk apróra tört fazéktöredékekből álló réteget, melyből a restaurálás során sikerült is összeilleszteni edényt. A korszak másik jellegzetes kerámiatípusa, a cserép­bogrács is magas számban fordult elő a lelőhelyen. A feltárt objektumok egy É-D irányú, közel 15 m széles egykori patak- vagy folyómeder nyu­gati partján, szórtan kerültek elő. Az Árpád-kori objektumok elhelyezkedése és a nagyméretű kerí­tőárkok magas száma alapján úgy gondoljuk, hogy az itt élők főként állattartással fog­lalkoztak. Gulyás Gyöngyi - Paluch Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents