Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)
Kora bronzkori, vaskori szarmata és avar kori jelenségek Óföldeák, Két halom-dűlőben
M43 8. LELŐHELY 19 A lelőhelyen a következő megtelepedési periódus már a római kor időszakára esik. Ezt a szarmata kor (Kr. u. 3-4. század) kis, önálló, tanyaszerű lakóegysége képviseli, melyet egy négyszögletes, félig földbe mélyített ház, egy nyíltszíni sütőkemence és hamusgödre, valamint két tároló-szemetesgö- dör alkot. A lelőhelyen a következő, szintén szórványos megtelepedés az avar korra (8-9. század) keltezhető. Három félig földbe mélyített épület és egy szemetesgödör szolgáltattak későavar kerámiát. A nyugat felőli első platón igen gyér leletanyagot szolgáltató, kis, félig földbe mélyített épület maradványait tártuk fel; ez, valamint a szintén itt feltárt kút és vízgyűjtő akna feltehetően szintén a szórványos avar korhoz kapcsolódnak. A korszak régészetileg jóval meghatározóbb emlékét jelenti a fentebb már leírt magaslaton húzódó, feltehetően viszonylag nagy sírszámú avar temető, melynek délnyugati széle szintén a nyomvonal által érintett területre esett. Összesen 24 sírt tártunk fel, melyek közül 20 ezen a területen, nagyjából szabályos — az egykorú temetkezési szokásoknak megfelelően kialakított — soros temetőrendbe illeszkedve helyezkedett el, további négyet pedig külön, laza csoportban, a szelvény nyugati szélénél húzódó, következő platón figyelhettünk meg. Az avar temetők széleire általában a szegényebb temetkezések kerülnek; ennek megfelelően az általunk feltárt sírok mellékletekben meglehetősen gyérek voltak. Az egyetlen gazdagabb sírban nyugvó férfi részben öntött, részint lemezes véretekkel díszített övkészlete biztosan keltezi a temetőt a 8. századra. Egy másik, feltehetően szintén gazdagabb férfi sírját teljesen kirabolták. Sebők Katalin - V. Szabó Gábor