Fodor Ferenc: A Duna-Tisza közi homokhátság délkeleti részének paraszti gazdálkodása a 20. században (Szeged, 2008)

Dohánytermesztés

70. kép: Dohányszárítók (Zsana, 2005.) Minőség szerint megkülönböztethető: „A", „B", „B világos", „Barna 1", „Barna 2" és „C" osztályok. A „zöld világos" minőségnek a szárítás után zöld marad az erezete, ezért az utóbbi években ezt már föl sem vásárolják. A szárított dohányt helyben adják át. Hetente egyszer van átvétel. Az átvett dohányt nem mérik és nem is minősítik. Ezt a gyárban végzik el. Mivel a terméket Nyíregyházára szállítják, a termelők nem lehetnek ott a minősítésnél. A bálákon feltüntetett címkék alapján azonosítják a tulajdonosokat és számolják ki a termésért járó öszszeget. Mivel minden évben ugyanaz a személy a koordinátor, és a termelők sem változnak, a kapcsolat kölcsönös bizalmon alapszik. Az alacsony minősítésért természetesen nem a koordinátort hibáztatják, hanem a gyár minősítőit. 2004-ben és 2005-ben különösen alacsony minőséget állapítottak meg. „A" osztályú dohány nem is volt. A termelők kiszolgáltatott helyzetükre és visszaélésekre panaszkodnak. Miután 2004-ben fölemelték a dohányföldek után járó állami támogatást, a dohányfelvásárlók csökkentették áraikat. A termelők az állami támogatások töredék részét kapták meg, ugyanakkor kevesebbet kaptak az áruért is. Nem csoda, ha a dohánytermelő családok szívesen emlékeznek vissza a téesz időkre, amikor a zölddohányt nagy zsákvászonba kötve, göngyölegbe szedve adták át. A téeszben a munkások rakták a tükeretbe és szárították. Tizenöt szárító működött. A téesz bérbe is adott földet, mindenki akkora területen ültethetett dohányt, amekkorát saját vagy fogadott munkaerővel el tudott végezni.' Dohánytermesztéssel a körzetben ma Kiskunmajsán, a Farkas-gazdaságban foglalkoznak. A Jonathán termelőszövetkezet privatizációja után megszerzett dohányszárítókra alapozva folyik a termelés több hektáron, szintén az ismertetett technológiai feltételek mellett. 32

3 Zólyomi Lászlóné (sz. 1951) 145