Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
IV. A Múzeum gyűjteményei
öltött. (Ez a negatívtár az alapja, bázisa lehetne a teljes fotó- és negatívanyag egyesítésének, egy önálló, saját külön törvényeihez igazodó fotótár megteremtésének.) Az idők során a múzeum, minden gyűjtési esetlegesség ellenére, nagy és fontos anyagra tett szert. A fényképgyűjtemény legkorábbi s legértékesebb része alighanem igazi kincs. Megvan pl. az első városfénykép-sorozat, amelyet Szegedről Letzter L. cége 1872 nyarán a bécsi világkiállításra készített. Megvan Letzternek az 1876. évi Szegedi Országos Kiállítás emlékére készített kicsi, ún. látogatójegy méretű szegedi sorozatának nyolc darabja. Őrzi a múzeum a Lauscher Lipót cégétől származó, a várbontást megörökítő sorozatot is, nagy, dekoratív nagyításokban. 1874-ből, illetve 1878-ból a helyi társadalmi élet egy-egy rendezvényét (pl. a Dugonics-szobor javára rendezett hangversenyt) örökíti meg jó minőségű fénykép. De van egy nagy sorozat az 1879-i árvízről (Plohn felvételei), amelynek várostörténeti becse alig túlbecsülhető, s ugyancsak vannak árvízi képek a budapesti Klösz Györgytől is. Jelentős Keglovich Emilnek 1899-ben, a következő évi párizsi világkiállításra készített városfénykép-sorozata, Gévai Béla 1901- ből való, kubikusokról fényképezett sorozata, vagy Tisza Lajos és Munkácsy Mihály kettős portréja (1891-ből). Izgalmas, várostörténeti értékű sorozat a Palánk bontásáról az 1920-as években készült két sorozat (Bäck Manci, Auer Lajos). Az 1920-as évekből jelentős Plohn Józsefnek a „nagy magyar alföldi népélet”-et megörökítő, 125 db-ból álló sorozata. A későbbi időkből Liebmann Bélának a Dénes Leó hagyatékából származó, adatolt fotói, Benedek László tápai és szegedi vonatkozású felvételei vagy Kerny István képei említendők külön is. Az 1980-as évek elején 3300, az 1990-es évek végén 5500 db beleltározott fénykép volt a múzeum fotógyűjteményében. A negatívanyag, amelynek gyűjtése a 20. század első évtizedében indult meg, sokáig a néprajzi és régészeti dokumentálás céljait szolgálta. Utóbb múzeumi kiállításokat s más rendezvényeket is megörökítettek. 1952-ben kb. 3 ezer, 1957-ben 13 700, 1976-ban 23 132 db negatívot regisztrált a nyilvántartás. Külön fejezet a történeti osztály 1978- ban induló negatívtára, amely „nulláról” indulva az ezredfordulóra több mint 26 ezer tételig jutott el. Ez utóbbi anyag ma a Szeged történetére vonatkozó fölvételek leggazdagabb gyűjteménye. Eredeti s repronegatívban itt össze vannak gyűjtve a város 19-20. századi történetének, jeles szereplőinek fotói. A tematikus fölsorolás lehetetlen, hiszen oly gazdag és szerteágazó vizuális történeti dokumentációról van szó. Megemlítendő azonban, hogy e negatívtárban található az igen mozgékony, „mindenhol” jelen levő fotóriporter, Liebmann Béla nagy hagyatéka (részben még azonosítatlanul), s azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a repronegatívokban igen sok - különböző lelőhelyű, részben magánkézben lévő - eredeti fotó másolata van összegyűjtve: olyan fotóké, amelyeknek puszta föltérképezése is enélkül komoly problémát jelentene. Az önálló fotó- és negatívtár megteremtése, amely egyesítené a ma több osztály közt „szétszórt” valamennyi ilyen jellegű anyagot, s tagoltan tárná azt föl, egyike a szervezeti korrekciót igénylő legsürgetőbb kérdéseknek. A Klauzál tér az 1879-es árvízkor (Letzer és Lauscher fölvétele)
