Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
IV. A Múzeum gyűjteményei
ISMERTETŐ A SZEGEDI MÓRA FERENC MÚZEUMRÓL hanem a könyvtár vette nyilvántartásba. Az első megőrzendőként kezelt darabok 1870—72-ből valók (ezek már Szegedről készültek), majd az 1879-i nagy Vizet megörökítő fölvételek is érdeklődést keltettek. Az 1890-es évektől azonban, szemléletváltást jelezve, a fotók is múzeumi nyilvántartásba kerültek. (Ekkoriban a történeti képtár naplójába leltározták őket.) Ekkor még, részben a nagy méret, részben a képzőművészettel való „rokonság” miatt ezek a fotók a „szépművészeti” anyaggal együtt lettek elhelyezve is. Az 1918-ban nyitott várostörténeti leltárkönyvben azonban már fotók is fölbukkannak, időközben tehát - a fotók pék történeti dokumentumértékére helyeződött át a hangsúly. Ettől kezdve, jószerivel máig, ez a dokumentumérték állt s áll a fotók gyűjtése mögött. Azaz a fotók öncélú, főt óművészeti lehetőségeire való figyelés, kimondva, kimondatlan, elsikkadt, jóllehet az idők folyamán művészileg értékes képek is kerültek a gyűjteménybe. A fotónegatívok gyűjtése és nyilvántartásba vétele egy ütemmel későbbi fejlemény volt, mint a fotók gyűjtése. A 19-20. század fordulóján az intézmény már rendelt fényképeket szegedi fényképészektől (dokumentálási célból), de saját fényképezőgépre csak 1906-ban tett szert a múzeum. (Erre a Tömörkény által szorgalmazott néprajzi gyűjtésnél volt szükség.) A saját gép „üzemeltetése” pedig értelemszerűen azzal járt, hogy a múzeumban nemcsak a pozitív nagyítások kaptak helyt, de a negatívok is. (A negatív akkor még úgynevezett üvegnegatív volt, a celluloid alapú negatív csak később lett használatos.) Az első időkből összegyűlt negatívok némelyike datált, az üveg szélére karcolt legkorábbi évszám: 1908. Érdekes, hogy valamivel később már a nem saját készítésű negatívok múzeumi értékét is fölismerték: Plohn Illés hódmezővásárhelyi fényképésztől pl. 16 db nagyméretű üvegnegatívot is vásároltak - ezek az 1879-i árvizet örökítették meg. „Ezek a fölbecsülhetetlen értéket képviselő fölvételek vetették meg a negatívtár alapjait.” A negatívanyag regisztrálása az 1920-as évektől vált rendszeressé, egy külön erre a célra rendszeresített negatív leltárkönyvben. A fénykép- és fotónegatív- anyag a dolog természete szerint nemcsak a vizuális kultúrának, de a fénykép médiumán keresztül az archiválásnak is megkerülhetetlen területe. A múzeum munkatársai ezzel tisztában is voltak, s a fotók és a negatívok gyarapítása mindig is folyt. Saját, külön helyét azonban, úgy tetszik, nem találták meg: hallgatólagosan valami nem igazán „múzeumi”, valami másodlagos jelentőségű anyagegyüttest láttak benne. A nagy fordulat, mint sok más vonatkozásban is, csak későn, 1978-ban következett be, amikor az új típusú történeti osztály létrejöttével összeállt egy történeti célzatú negatívtár, amely - az osztály dinamikus fejlődését követve - gyorsan növekedett. A fotóanyag szervezeti szóródása ugyan máig nem szűnt meg teljesen, pozitív nagyítások és negatívok több osztály gyűjteményeiben is jelen vannak, de a gyűjtés és tárolás ezzel mégis határozott irányt A Széchenyi tér piaci napon, háttérben a posta épülete (1883), Letzer L. fölvétele „szépművészeti” fölfogásától távolodva - a fényké
