Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)

IV. A Múzeum gyűjteményei

múzeumszervezési elképzeléseit, s e tervezetéből kiderül, hogy olyan „öt osztályból” álló múzeum lebegett a szeme előtt, amelynek ötödik osztálya a „történelmi képtár”. A megnevezés árulkodó; a történész Reiznert nem annyira a szépség, az öncélú esztétikum igénye vezérelte, mint inkább a vizuális historizálás. Mindenesetre az arcképek, festmények, rajzok és metszetek gyűjtése ezzel tudatossá és rendszeressé vált.

Ezt követően a város tanácsa neves művészeket bízott meg, hogy a múzeum számára fessenek. E megbízások keretében Benczúr Gyula már 1885-ben megfestette a Víz (1879) utáni rekonstrukció irányítójának,

Tisza Lajosnak, majd bátyjának, a miniszterelnök Tisza Kálmánnak a portréját. 1897-ben ugyancsak e program keretében jutott a múzeum birtokába négy nagyméretű, egészalakos portré: Széchenyi Istvánról (Ferraris Artúrtól), Kossuth Lajosról (Roskovics Ignáctól), Andrássy Gyuláról (Pataky Lászlótól) és Deák Ferencről (László Fülöptől). S elkészült a helyi közéletben akkoriban jelentős szerepet játszó Pálfy Ferenc portréja is.

A portrék mellett természetesen másféle képeket (pl. táj- és városképek, vagy a korabeli társadalom életéből vett jelenetek) is gyűjtött a múzeum. így került a kollekcióba egyebek közt Petrovics László Szegedi árvíz, 1879 című négydarabos panorámakép-sorozata, 1895-ben Roskovics Ignác Szeged szebb lesz mint volt című, ugyancsak árvízi tematikájú festménye. De bekerült a gyűjteménybe Spányi Béla Erdő szélén című, a Batien-Lepage-i „finom realizmus” jegyeit viselő festménye (1894), vagy Margitay Tihamér Párbaj után című, méreteiben is tekintélyes vászna (1896) is. A legjelentősebb szerzemény azonban e periódusban Munkácsy Mihály Honfoglalás című monumentális festményének

1892-93-ban készült nagy színvázlata volt (1895), amelyet a város magától a művésztől vásárolt meg.

A közművelődési palota épületének átadása (1896) új helyzetet teremtett. A közönség számára megnyíló „képtár” kb. félszáz alkotást mutatott be, de a múzeum emellett helyt adott alkalmi

képzőművészeti kiállításoknak is. Az itt megtartott tavaszi és őszi tárlatok anyagából vásárlás, sorsolás és adományozás révén a múzeum képzőművészeti anyaga is rendszeresen gyarapodott. (Ezekben az akciókban már jórészt Tömörkény István vett részt, aki Reiznernél nyitottabb, esztétikai értékekre fogékonyabb volt.) így került 1900 és 1920 között a gyűjteménybe egy sor, valóban értékes kép, pl. Csók István 1898-ban festett Magdolná-jn, Kelety Gusztáv 1899-es Alföldi táj-n vagy Pállik Béla Legelő nyáj című festménye. 1902-ben olyan jelentős művekkel gyarapodott a kollekció, mint Vágó Pál Szegedi árvíz, Mednyánszky László Virágzó fák, Iványi-Grünwald Béla Otthon, Koszta József Vízhordók, Fényes Adolf Öregasszony című festménye. 1906-ban Telepy Károly Tirolt Alpok, 1909-ben Réti István Női arckép, 1910-ben Hollósy Simon Tájkép című alkotása került a múzeum gyűjteményébe. Ugyanennek az időszaknak

Dinnyés Ferenc: Alsóvárosi templom