Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
IV. A Múzeum gyűjteményei
a gyarapodásához tartozik egy kisebb méretű Munkácsy-kép (Felszolgáló lány) megszerzése is. Azaz ekkoriban már megfigyelhető volt bizonyos elmozdulás a historizáló eszménytől. A képtár alapjellegzetessége azonban hosszú időre mégis a „történeti” irányultság maradt. Ezt erősítette, hogy a gyűjteményt 1902 és 1941 közt állami letétként Szegedre kölcsönzött nagyméretű, történelmi témájú alkotásokkal is gazdagították. A múzeumlátogatók így olyan vizuális élményeket kaptak, melyeket egyebek közt Székely Bertalan Thököly Imre búcsúja, Madarász Viktor Zápolya Izabella vagy Csók István Báthory Erzsébet című festményei határoztak meg. Ha a nyugat-európai kortárs fejleményekhez mérjük mindezt, nem tagadható az erősen „tradicionális” ízlés itteni érvényesülése. Az 1919 utáni bő másfél évtized kevés újat hozott. Jószerével csak néhány magyar mester művének megvásárlása említhető (pl. 1929-ben Koszta József: Leány virággal). Jelentősebb újabb gyarapodást csak 1937 hozott: ekkor - adományként - Ambrozovics Dezső budapesti műgyűjtő 250 darabos kollekciója került a múzeumba. Az anyag színvonala ugyan hullámzó, de így is jelentős számban van benne a magyar művészettörténet szempontjából jónak mondható mű (Aggházy Gyula, Bihari Sándor, Hegedűs László, Keleti Gusztáv, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József, Rudnay Gyula, Székely Bertalan, s mások alkotásai). Ezt követően a második világháború végéig megint nem sok történt. 1945 után, egy merőben új politikai és kulturális légkörben némileg módosult a „szerzeményezés” gyakorlata. Elsősorban szegedi alkotók festményeivel, grafikáival és szobraival gyarapodott a gyűjtemény, majd 1949-ben rangosabb magyar mesterek, pl. Dési-Huber István (Alvó munkásnő) és Nagy István (Hargitai táj), az ötvenes évek első felében pedig Bihari Sándor, Rippl-Rónai József, Telepy Károly, Thorma János és Tornyai János alkotásait szerezte meg a múzeum. Megemlítendő, hogy az ötvenes évek elejétől - először a múzeum történetében! - már művészettörténész munkatárs is dolgozott az intézményben (előbb Rajnai Miklós, majd Szelesi Zoltán), így a gyűjtés szakszerűbbé és tervezhetőbbé válhatott. 1960- ban a Szépművészeti Múzeumból Szegedre került Csánky Dezső 131 festményből álló gyűjteménye, benne egyebek közt Aba-Novák Vilmos (Fatelep), Derkovits Gyula (Fekvő nő), Iványi-Grünwald Béla (Tavasz, nyár, ősz, tél), Mednyánszky László (Házak) és Perlmutter Izsák (Szövők) művei. Az 1960-as években a viszonylag rendszeres vásárlás, valamint a Művészeti Alap ajándékozásai révén jelentősen megnőtt a gyűjteményben a kortárs festészet aránya. E gyarapítás eredményeként néhány alkotótól reprezentatív művek kerültek a múzeumba (Pl. Csáky-Maronyák József, Frank Frigyes, Kohán György, Miháltz Pál, Novotny E. Róbert, Vén Emil). Kiemelten folyt a Szegeden élő képzőművészek munkáinak gyűjtése is - erre főleg a szegedi Nyári Tárlatok, illetve a Táblaképfestészeti Biennálék adtak alkalmat. A historizáló, „történeti” festészettől ekkor a gyűjtés már végleg elszakadt. Fölerősödött a helyi termés reprezentálásának szándéka, markáns irányzati érdeklődés azonban nem alakult ki. A jellemző az irányzati, tematikai és értékbeli eklektika maradt. 1978-ban a múzeumba került Lucs Ferenc szegedi műgyűjtő gyűjteménye, kb. félszáz nívós alkotás. Ez egy közel száz évet felölelő időszakot illetően a 19-20. század magyar művészetének változásait is jól tükrözi: Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István, Perlmutter Izsák, Tornyai János, Koszta József, Nagy István, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Márffy Ödön s mások művei emelik a múzeum gyűjteményének értékét. Más jellegű, de nem kevésbé fontos gyarapodásként könyvelhető el, hogy az 1990-es években a művész özvegyének ajándékaként a múzeumé lett Vinkler László festőművész kb. 700 grafikai lapja és 100 festménye. S ide került a Magos Gyula-hagyaték kb. 2000 tétele is. Egészében tehát elmondható, hogy a képzőművészeti gyűjtemény minden egyenetlensége ellenére viszonylag sok értékes magyar művet őriz, a helyi
