Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)

IV. A Múzeum gyűjteményei

Anyagát akkor hat nagyobb egység képezte: 1. görög és római, 2. magyar, 3. idegen pénzek, 4. emlékérmek, 5. pecsétnyomók, pecsétek(l), 6. bankjegyek, bankjegyminták, E terület - súlyát jelzi ez is - külön leltárkönyvet kapott, Eremtári napló címmel. 1890-ben a gyűjtemény már 4550 darabból állt, s megoszlása is érdekes: a görög és római korból 8 db arany, 421 db ezüst és 404 db bronz pénzérméje volt a múzeumnak, a magyar pénzekből pedig 51 db arany, 1990 db ezüst és 555 db bronz érme alkotta a kollekciót. Az 1121 db egyéb numizmatikai emlék közt papírpénzek, így pl. korai (1784) bécsi bankjegyformulák és a későbbi osztrák nemzeti bank bankjegyeinek mintái, az 1848/49-i magyar forradalom és szabadságharc hivatalos és helyi szükségpénzei, stb. kaptak helyt. 1904-ben, Tömörkény István jelentése szerint már 7685 1913- ban pedig 9005 darabos volt a gyűjtemény. Jelentős előrelépést jelentett, hogy ekkoriban már - a gyűjtői szemlélet modernizálódását jelezve - egyre nagyobb figyelmet kapott a leletegyüttesek együtt tartása s együttes regisztrálása.

Az első világháború igen sok e gyűjteménybe kívánkozó jelvényt, kitüntetést, hadifogolytábori szük- ségpénzt eredményezett, de ezek begyűjtése ekkor kapacitás hiányában még elmaradt. 1918-ban egy betörőbanda az állományt is „apasztotta”: ekkor 200 db ezüst és 113 db aranypénzt vittek el a behatolók.

1919 után a háborús károk fölszámolása, a gyűjtemény újrarendezése, a korábbi elmaradt magán papírszükségpénzek begyűjtése, stb. volt soron. Az 1926. évi kimutatás szerint 4757 db magyar, 3882 db külföldi, 2220 db ókori érme és 4387 db papírpénz, összesen 15246 darab pénz, bankjegy volt a gyűjteményben. Az éremtári anyag megítélésében azonban ekkorra bizonyos elmozdulás következett be: az az áhítat, amely kezdetben e gyűjteményt körülvette, sok jel szerint alábbhagyott. A numizmatika szakszerűbb, de „prózaibb” tudományos terület lett. Ennek jele, hogy a gyűjteményt kezelő Banner János, engedelmeskedve régészlogikájának, alapelvként is kimondta, hogy az előkerült zárt leleteknek

nem a kiválogatott darabjait, hanem egytől-egyig minden darabját együtt kell tartani s úgy kell megőrizni. A nemesfém-alapanyag bűvöletéből kikerülve olyan papíranyagú darabok is érdekessé váltak, mint pl. a háborús fölfordulás s a forradalmak sodrában megszaporodott szükségpénzek. (A szegediekről, a múzeum anyaga alapján, éppen Banner írt alapvető tanulmányt.)

Szegedi szabadkőműves jelvény

A gyűjtemény 1936-ban 23 367 darabból, 1947- ben 28 196 darabból állt. A harmincas évek közepétől a hatvanas évekig azonban a gyűjtés és a szakszerű földolgozás lényegében megrekedt, a gyűjtemény háttérbe szorult. S bár a hatvanas és hetvenes években Tölcséryné Simon Ilona és Gergelyfy Imre révén megtörtént az anyag újrarendezése, leltározása, stb., fordulatot csak 1978 hozott, amikor Nagy Adám személyében hozzáértő, szorgalmas szakember került a gyűjtemény élére. Feladatát ő részben az elődök eredményeinek megőrzésében részben - a változó idők szelleméhez igazodva - új gyűjtési szempontok érvényesítésében találta meg. Munkája nyomán a numizmatika újra élő szakterület lett a szegedi múzeumban, s szívós, kitartó munkával elérte, hogy - figyelve a magángyűjtők körében kibontakozó új trendekre is - egy sor, addig lebecsült vagy figyelmen kívül hagyott műtárgytípus bekerült a múzeumi gyűjtés horizontjába. (így pl. az értékpapírok, részvények.) A mai gyűjtemény már nem pusztán az ó- és középkori pénzérmék kollekciója, melléjük olyan, az újabb időkre jellemző darabok is fölsorakoznak, mint pl. a hídbárcák, a sportérmék, a