Nagy Imre: A Lucs-gyűjtemény (Szeged, 2007)

mV LUCS'GYl^JTEM^NY

A „Szekér két figurával” című festmény hitelesen illusztrálja Pataky László festői erényeit. Az előtérben álló, lovak vontatta szekér és a két emberalak szolgáltatja a kép fő motívumát. A Munkácsy műhelyének hatásáról árulkodó festői modor érzékletesen párosul Pataky mesterségbeli tudásával. A sáros földút víztócsáinak tükröződő felületei nagyszerű lehetőséget biztosítanak neki arra, hogy virtuóz festői tudását megcsillantsa. Különös kontrasztot mutat a mű realista ábrázolásmódja az emberi alakokból - különösen a nő figurájából - sugárzó melankóliával. Ezt a szomorkás, melankolikus hangulatot erősíti a háttér balfelét kitöltő roggyant tanyaépület, a maga viharvert tetejével és dőlő falaival. A horizontvonal fölé emelkedő tető és kémény kompozíciós ellensúlyát a szekéren ülő nőalak szolgáltatja. A kép súlyos tematikájának különös ellenpontozását biztosítja az égbolt belső sugárzású, gyöngyházfényű festésmódja.

Rudnay Gyula (1878-1957) „Lovasjáték”, „Csata”, „Pohárköszöntő” és „Bocskay fejedelem sátrában” című kisméretű olajfestményei is mély tónusú értékeikkel Munkácsy festői örökséget kamatoztatják. Rudnay Gyula festő, grafikus, főiskolai tanár Budapesten, majd Münchenben Hollósy Simonnál végzi tanulmányait. Nagybányán, Rómában, Párizsban képzi magát, hogy megtalálva a saját útját egyéni festői stílust alakítson ki. Rendkívüli mértékben hat rá Goya és Munkácsy festői öröksége, melyet beépít munkásságába. 1918-ban rendezi az első nagysikerű kiállítását, s az utolsót 1953-ban a Szépművészeti Múzeumban. Mind mondanivalója, mind festői előadásmódja a magyar festészeti romantika legizzóbb hagyományaihoz fűzi őt vér- mérséklete, kedélyének mélysége és lelkesültsége révén. Témavilága merőben eltér festő kortársai témavilágától: letűnt magyar korok világát és hangulatát idézi műveivel. Csataképeiben az európai festészeti hagyomány többszólamú hatása érvényesül. Ilyen irányú témaválasztásában személyes élmények is közrejátszanak, hiszen katonáskodása idején Losoncon látja a galíciai menekülteket, és ez évekkel később festmények egész sorára inspirálja. Hódmezővásárhelyi művészbarátaival, Tornyai Jánossal, Pásztor Jánossal, Endre Bélával és a szentesi Koszta Józseffel a nyugati festészeti irányoktól eltérő, sajátosan magyar, ugyanakkor modern piktúra megteremtésén dolgozott. Stílusára az erős fény-árnyék kontraszt jellemző.

„Lovasjáték” című vászna jól illusztrálja azt a festői dilemmát, mely Rudnay egész életművét végigkíséri, jelesül azt, hogyan ábrázoljon a vászon statikus felületén egy dinamikus jelenetet. Az egymásra rontó lovas egységek paripáinak ábrázolásában kellett azt a mozgáspillanatot megragadnia, mely a lovasoknak a legnagyobb mozgásérzetet kölcsönzi. A lovas vitézek kardot emelő karjának fázisszerű ábrázolása is azt célozza, hogy szinte filmszerű élményt nyújtson a nézőnek. A háttérben látható két domb vonulatainak is az a szerepe, hogy a képmező középpontjába, a fehér lovon lovagló vitéz alakjába sűrítse a kompozíció minden feszültségét.

Rudnay Gyula: Lovasjáték